Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Hogyan kellene kezelnem a helyzetet?

Figyelt kérdés

Sziasztok! Bocsi ha hosszú lesz, megpróbálom a lehető legtömörebben összefoglalni, hogy a sztori legfontosabb tényezői is mind benne legyenek.

Előre is köszi annak aki elolvassa :)


Adott egy nő, akivel úgymond kapcsolatban álltam. Nevezhetjük igazából szexkapcsolatnak de nem csak azt csináltuk egymással, hanem kb mindent (közös programok stb mindent amit szerintem egy pár csinálhat). Ő kikötötte az elején, hogy nem lehet több, én belementem, mert úgy éreztem betartható dolog (annyira nem volt meg a vonzalom iránta, de jó barátom volt egy ideje). De tévedtem.


Jó pár hónap elteltével beleszerettem ennek ellenére is. Szerettem minden tulajdonságával, hülyeségével, hibájával együtt. Idővel elmondtam neki, hogy többet szeretnék, de ő hajthatatlan volt. Aztán jöttek a dolgok amikkel totál "belémtaposott". Mint kiderült már másokkal randizgatott mikor még fennállt a kapcsolatunk (de már tudta mit érzek). Együttlétekkor is jöttek a telefonhívások stb.


Én megszakítottam a kapcsolatot. Ő is magasról tett rám utána. 1 hónap elteltével keresett újra, hogy mi van velem stb. Aztán már láttam, hogy valaki mással kapcsolatban. És itt törtem össze teljesen. Kb csak ordítani tudnék naphosszat.


A legrosszabb, hogy suliban még látnom kell rendszeresen, és lesznek közös csapatfeladatok. Nem tudom, hogy ehhez hogy kéne viszonyulnom, hogy kezeljem a helyzetet. Szeretem nagyon, ott van előttem, de mindezek után .... :\

(És közben ő úgy viselkedik mintha nem történt volna semmi említésre méltó).


Nagyon köszönöm annak aki végigszenvedte ezt a regényt és megpróbál bármi tanácsot adni. :)



2014. aug. 23. 10:02
 1/9 manó1235 ***** válasza:
100%
ha sex kapcsolatnak indult akkor eleve sok jót nem remélhettél.. és igen általában az egyik fél így is úgyis beleszeret a másikba és itt most te lettél a szenvedő alany.. de ha nem vesz komolyan nem tudsz mit csinálni vele..
2014. aug. 23. 10:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/9 A kérdező kommentje:
Igazából legjobb barátomnak tekintettem. Egyszer ott volt, megtörtént a dolog és rendszeres lett. A végére már nem tudtam mit tenni sajnos. Elején nem gondoltam én sem, hogy így fogok érezni.
2014. aug. 23. 10:12
 3/9 anonim ***** válasza:
100%
Nem is történt semmi említésre méltó, ő teljesen korrekt volt, te nem tartottad be a "megállapodást", hát így jártál...
2014. aug. 23. 10:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/9 anonim ***** válasza:
100%
Hány évesek vagytok?
2014. aug. 23. 10:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/9 A kérdező kommentje:

Hát jah ... így.

24-24

2014. aug. 23. 10:20
 6/9 anonim ***** válasza:
67%
Szerintem sem tehetsz sok mindent. Eleve olyan nő, aki belemegy ilyen "barátság extrákkal" kapcsolatba, nem hiszem, hogy úgy általában is vágyik komolyabb kapcsolatokra. Te nyilván egy komolyabb ember vagy nála. Rá se ránts, lesz 100x külömb.
2014. aug. 23. 10:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/9 A kérdező kommentje:
Remélem igazad van kedves utolsó. Csak valahogy össze kellene magam kaparni.
2014. aug. 23. 10:42
 8/9 anonim ***** válasza:
Igazából magadnak csináltál gondot,amikor belementél ilyesmibe.Ez most egy jó lecke volt számodra.Máskor gondold át,mibe mész bele.
2014. aug. 23. 10:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/9 A kérdező kommentje:
Ez biztos így van. Csak megszerettem itt volt a nagy hiba.
2014. aug. 23. 11:03

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!