Mi az az életkor, amire azt mondanátok, hogy ha addig nem jött össze az első kapcsolat, akkor utána már nem is fog?

Az a baj, hogy elsősorban kétféle választ látok itt. A rosszindulatút, és a polkorrekt változatot. Örülnék néhány reálisabb változatnak is. Picit gondolkodjatok el azon, hogy örök magányban és kapcsolatban élni mennyire más. Mennyit kell tanulni az utóbbihoz, és milyen korban mennyire tanulékony az ember. Aztán hogy mi a másik felek befogadóképessége. Ti, "átlagos" emberek összejönnétek valakivel, akinek soha semmilyen tapasztalata nem volt az ellenkező nemmel? Felvállalnátok, kitartanátok, amikor azt se tudja, hogy beszélgessen veletek, nemhogy tényleg valami komolyat összehozzon?

Szép dolog a korrektség, a magunkfajta gyakran hallja, hogy soha nem késő, és hasonlók, aztán mégis falakba ütközünk. Leginkább a saját hibánkból, ha hibának nevezhető az, amikor az ember nem tud vagy nem akar már változni, hanem szeretné a saját személyiségét is megtartani.