Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Párom nem fürdik! Hogy vegyem rá? 25/L
Kicsit már elegem van ebből. Az elején nagyon jó illatú, bűbájos teremtés volt, szinte bevadultam az illatától, ma már semmi. Állítása szerint LUSTA!
Tudomásom szerint pedig Európában élünk, alap a napi mosdás.
Amiket pedig eddig megtettem: hiába mondom neki hogy büdös, egyszerűen lusta elmenni. Azt mondja hogy nemsokára, hamarosan, mindjárt... aztán eltelik a nap és semmi nem lesz belőle. Szex? Nincsen. Arra is lusta. Igaz, most betegeskedek, nincs is kedvem hozzá, de egyébként kezdeményező típus. Mondtam már neki hogy eléggé gusztustalan így számomra, de ez se hatotta meg. Tanácsoltam neki hogy legalább a szerszámot mossa már meg ha tesz az egész fürdés dologra, de semmi, csak pislog rám furán. Most ezért komolyan hagyjam el? Szeretem! Viszont a konfliktuskezelés sem az erőssége, ha felhozom neki hogy "miért nem vagy képes elmenni mosdani???" akár halk hangon, szerelmesen fogalmazva, akár dühösen, akkor visszahúzódik a csigaházába mint egy dedós és kéri hogy fejezzem be a csesztetést. Komolyan nekem kell egy FELNŐTT embert rávennem különböző CSELLEL (romantikus fürdés pl.) hogy menjen el? Nincs nekem ehhez kedvem hogy minden nap noszogassam, amúgy se férünk el kényelmesen a fürdőbe... na és ha megjön? Álljunk mindketten a vérben, csak mert nem akarom szagolni? Egyébként dezodort, parfümöt használ, pólóját, gatyáját naponta cserélni...
Tényleg ott tartunk, hogy már az is hiszti, ha egy nőnek nem elég, ha a teremtés koronája legalább szex előtt hajlandó megmosni a szerszámot? Elképesztő, hogy már az is túl nagy igény, hogy a férfi legalább FÜRÖDJÖN.
Megsiratom az emberiséget.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!