Jó hát! Kezdjük! Lecgó-lecgó! Szóval! Szeretek valakit, de ő nem, mit tegyek?

nosnos! úgy kezdődött ez az egész, hogy kedvelt, nagyon. megvoltunk, minden jól ment. 1 hónapig. történtek "haverok közti huncutságok", amik túlmennek a barátságon. a lényeg, a kislány nagyon csípett. aztán valami megtört 1 hónap múlva. beleszerettem, tényleg. ő nem. küzdöttem érte, igazából le se sz*rta. csak "teher" vagyok neki. egy púp a hátán. egy ember akire már emlékezni sem akar. de én szeretem, mindennél jobban. megbuktam, 20 kilót fogytam, minden éjjel vele álmodok, a napjaim róla szólnak, akarva akaratlan. őt nem érdekli csak bosszantja. baj neki hogy létezem. nem túlzás ezek az ő szájából hangzottak el. én nem a szerelmére vágyom én csak rá. akár a barátságára, haverságára. de ő ezt sem akarja. mindenem gyűlöli pedig őszintén kedvelt. fél év után nem tart többre mint egy adag fost. azt se bánná, ha bajom esne és akkor végre eltűnnék örökre. nem ér semmit a kedvességem, odafigyelésem, hogy foglalkozom vele, hogy törődök vele, félvállról veszi. néha kiborulok. arca sem rezzen. maga mondta hogy köztünk semmi nem lesz. se barátság se haverság se kapcsolat semmi. még egy normális viszony sem. beteg dolog : de nekem ő a mindenem. nélküle én már nem vagyok semmi. mégis hogy tudnám elfelejteni azt, aki/ami a legtöbb nekem? hogy tudnám akár csak kiölni belőlem ha őt szertem a legjobban az összes lány közül eddig? én eddig hittem eddig kitartottam, de ma... megtörtem. láttam a szemében a totális érdektelenséget. mintha nem is léteznék. szánalom, sajnálat sincs irányomban, egyszerűen semmi, na, talán csak egy kis harag, mert nem kotródom el a francba. annyit tettem érte, hogy az túlmegy a józan ész határán. elfogadta, de lesz*rta. legutóbb veszekedtünk. most már a rendőrséget emlegeti. nos... mit lehet ilyenkor tenni? nagyon hosszú lett, tudom, bocsánat. csak összeomlott minden, és egyszerűen nem értem, hogy egy szikrányi kedvességet sem tud adni...