Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Harcoljak az exemért vagy lépjek tovább?
A barátom szakított velem majdnem 5 év után. Sokat veszekedtünk, azt mondta neki betelt a pohár és beleszeretett egy másik lányba. Nagyon váratlanul ért engem. Az illető lányt nyár elején ismerte meg a munkahelyén. Mindkettőnknek ez volt az első komoly kapcsolata, így tapasztalatlan fejjel nem kezeltünk minden problémát helyesen. Szeretném vele újrakezdeni, én tanultam a saját és a kapcsolatunk hibáiból is. Úgy érzem ez az egész egy félreértés, hiszen minden baj forrása az, hogy nem beszéltük meg a problémákat és erre alapozza azt, hogy mi nem illünk össze. 1 hete megkerestem, akkor nagyon aranyos volt velem, mintha örült volna, hogy beszélünk, de azóta se keresett. Tudom, sokan azt tanácsolnák, hogy hagyjam, de úgy érzem, ha most nem teszek meg mindent, akkor örökké bánni fogom. Millió csodálatos emlékünk van, ezeket el lehet felejteni 1 perc alatt? Megkeressem és próbáljak neki bizonyítani? Vagy várjak még, hátha ő keres? De mégis meddig? Abba a lányba tényleg beleszerethetett ilyen gyorsan?
Volt már valaki hasonló helyzetben?
Előre is köszönök minden tanácsot és segítséget! 22/L (23/F)
Lépj tovább, 5 év hosszú idő ezért most nehéz neked, de ő volt az első neked, ismerkedj más pasikkal is és jó eséllyel rájössz majd, hogy mást is tudsz ugyanúgy vagy még jobban is szeretni.
27F
Ugyanúgy "beszélsz" mint volt párom... Ugyanígy gondolja... " Ha találkozunk, talán rájön milyen jó volt régen..." Nem, nem akarok rájönni. Nem véletlenül mondtam ki a végszót. Én úgy érzem, hogy lezártam a dolgot. Ha gáz van megyek és segítek, de nem szeretnék már tőle semmit se. Mondanám azt, hogy legyünk barátok, de az úgy sem működik, csak hátráltatnánk mindkettőnk következő kapcsolatát. Hiszem, hogy egyszer mindkettőnk megtalálja a hozzá illő párt. Egy ideig mi is összeillettünk, de felnőttünk és Én rájöttem, hogy nem egy otthon ülős srác kell nekem, hanem olyan akit igen is eltudok vinni magammal kirándulni, koncertezni stb, aki jobban illik hozzám. Inkább örülj, hogy most tette meg ezt a lépést, és nem húzott rá még pár évet.
Talán a 2. válaszoló lehettem. (22N,23F, 6 és féléves kapcsolat)
Köszönöm a biztatást és a hasznos válaszokat!
Igazából egyet értek veletek, de még friss a dolog. 2-3 napig jól vagyok, elfoglalom magam, úgy gondolom találok mást. Aztán pár napig csak szenvedek és azon gondolkozok miért kellett elrontani? De az is biztos, hogy ezeket a hibákat el kellett követni, hogy okuljon az ember.
Nehéz elfogadni, hogy vége mindennek, amit közösen terveztünk.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!