Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Pár hete a férjem eltünt este itthonról, elkezdtem keresni, másfél órát vártam rá az udvaron mikor láttam, hogy jön ki a szomszédból a szomszéd asszonnyal. Hogyan derítsem ki, hogy együtt volt-e a szomszéd asszonnyal?
(Azt tudni kell, hogy a teraszunkról teljesen belátni a konyhájukba, ott égett a villany de nem láttam ott őket.)
Mikor rákérdeztem minek volt náluk akkor azt mondta, hogy áthívta őt a tányéré amin előző nap süteményt adtam nekik. Ekkor lett gyanús, hogy a tányér le volt téve a kerítéshez már elötte, vagyis hazudottt. Utánna a csillárt ment megnézni amit vettek ezzel érvelt. Nem is gondoltam semmire, csak mikor kérdeztem, hogy otthon volt-e a férje, mondta, hogy nem. Hát jó sokáig 2 órát nézegette a csillárját!! Viszont nagyon megváltozott mind a kettő, ahogy én látom.És ha mondom neki, hogy szerintem mi történt, mert a konyhában nem voltak, akkor nem is nagyon tagadja, de nem is vallotta be. Most 12 hetes a babám, akkor 6 hetes volt. Szinte biztos lehetett benne, hogy este 7 óra után csak a picivel vagyok elfoglalva nem fogom őt keresni, akkor volt az első este, hogy a pici 8-kor elaludt és ki tudtam menni.
Fogalmam nincs mit tegyek. Ti mit tennétek a helyemben??
Ha kiderítem, akkor tuti, hogy elválok tőle. Szerintetek rosszul gondolkodom?
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)

Akárhogyis döntessz, remélem egészséges leszel és szépen fel tudod majd nevelni a kisfiadat. Örülök, hogy nem bánod egy percre sem, hogy megtartottad a babucit!
A férjed egy gerinctelen görény. Ilyennel nekem is volt sajnos dolgom nekem még gyermek nélkül.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
Elválni, egyenlőre nem tudok, azt nem írtam, de van egy 13 éves fiúnk is, aki nagyon nem szeretné, pedig már beszélgettünk vele róla. Így csak az ő érdekét nézem, és tűrök a végtelenségig.
Ő nagyon rajta volt a második gyerkőcön, hogy a nagyobb 3 éves koráig legyen, de a sors nem úgy akarta. Azzal érvel,hogy elmúlt 40-n és tök ciki már ílyen idős korban egy gyerek. Ha mindenkinek ciki lenne akkor fele gyerek születne. De nagyon sokat gondolkodom rajta és valóban lehet, hogy nem a gyerek miatt műveli ezt velem, hanem a "friss husi miatt".Minden esetre a gyerekek tartják bennem a lelket, imádom őket, és azt biztos nem bántam meg, hogy ők lettek nekem, de azt igen akitől. A minap megállított a szomszéd néni és elkezdte mondani, hogy nekem milyen jó a házasságom, milyen boldogok vagyunk, és a pici milyen jó helyre született. Én majdnem elsírtam magam, erre a házasságra csak azt tudom mondani, hogy olyan mint az alma a külseje gyönyörű, de ha kettévágod rohadt. Kívülre minden szép és jó. Köszönöm nektek, nagyon, és remélem lesz jobb is,( bár, hogy vele azt kétlem).
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!