Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

A főnök ki akar kezdeni velem, de van barátom mit csináljak? Kétségbe vagyok esve.

Figyelt kérdés

Még nincs meg a szakmám és gyakorlati helyen nagyon szívóztak velem a beosztottjai. Én meg nem tudok elmenni más helyre mert nincsen más sajnos ezért kénytelen vagyok itt lenni.

és hát kiborultam, hogy hiába tettem meg mindent soha semmi nem volt jó és hát a mosdóban elbőgtem magam.

A főnök meg észrevett és kihúzta belőlem és hiába könyörögtem neki hogy ne mondjon a munkásoknak semmit, mondott mert utána nem szívóztak.

Viszont utána állandóan zaklatott a főnök hogy feküdjek le vele. Én meg hárítottam, van barátom és szeretem és nem akarnék.

De félek hogy kirúg és ha kirúg, akkor nem tudom megcsinálni a szakmám és vége a sulinak.

Tehát vagy a szakmám bánja vagy a kapcsolatom, ha mégis megteszem.

Elmondtam a barátomnak és mondtam hogyha hazakísér akkor talán nem lesz gond mert a főnök célozgatott rá, hogy majd meló után. De a barátom azt mondta hogy ő nem jön el, majd én megoldom.

És iszonyatosat csalódtam benne és azóta sírok, mert ha eljött volna konfliktus nélkül szépen meg lehetett volna oldani, de így nem tudom mi lesz.

És csalódtam hogy nem áll mellettem és nem segít.

Mit csináljak most, engedjek mégis a főnöknek? Ő csak kihasználni akar, de így lesz szakmám.

A kapcsolatommal meg nem tudom mi lesz, most megrendültem benne hogy akarom-e így folytatni ha a pasim ennyire nem veszi komolyan a bajaimat és nincs mellettem.

Mit tennétek a helyemben?

Vagy döntsek egy harmadik megoldás mellett, hagyjam a sulit is, pasit is? Azért sajnálnám mert csak 1 évem van a suliból és nem tudom mihez kezdhetnék szakma nélkül.


2014. máj. 14. 23:51
1 2
 11/14 Imola Ágnes ***** válasza:
Bocs, de nekem az jön le az egészből, hogy "indokot" keresel arra, hogy lelkiismeretfurdalás nélkül engedj a főnököd zsarolásának. Az írásodból az szűrődik ki, hogy valójában engednél a főnöködnek, különben nem magyarázkodnál annyit, hogy miért lenne ez mégis jó megoldás. A párod ha ma érted megy, akkor holnap mi lesz? Vagy azután. Azt várnám el a helyében, hogy azonnal közöld a főnököddel, hogy esélye sincs, és szeretnéd megtartani a normális munkaviszonyt. ha ez enm megy, akkor monj fel, nem hiszem, hogy ne lenne más megoldás megszerezni a szakmát.
2014. máj. 15. 09:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/14 anonim ***** válasza:

Olvasgassál itt egy kicsit

[link]

Meg ezt:

[link]

És ezt is:

[link]

Aztán ha megértetted mi is a zaklatás, akkor szépen jelentsd fel a g**ibe a ganét.

2014. máj. 15. 11:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/14 anonim ***** válasza:
Rájöttem neki ez valahol imponál ,hogy zsarolás miatt kell lefeküdnie valakivel ,ez a fétise titkon, mondjuk én megértem.
2014. máj. 15. 11:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/14 anonim ***** válasza:
Vedd fel diktafonra a zsarolàst, készits màsolatokat rola, majd röhögd képen a fönököd, ha mégis kirugna, ott a bizonyiték!
2014. máj. 15. 13:05
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!