Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Hogyan kéne a legmegfelelőbben viselkedni hogy legyen esélyem folytatni?
én is hasonló helyzetben vagyok, a barátom 1-2 órája közölte velem MSN-en h nem hiszi hogy folytathatnánk. pedig eddig minden rendben volt, igaz még csak 3 hete vagyunk/voltunk együtt. azt mondta hogy nagyon tetszett neki hogy nem jöttem vele össze elsőre, meg hogy nem vagyok valami szociális. most együtt voltunk hétfőtől szerdáig, és most meg azzal állt elő MSN-en hogy lehettem volna szociálisabb is, és hogy így neki ez nem kóser. nem tudom mi történhetett,és hogy miket mondjak neki hogy meggondolja magát =/
17/L
Sajnálom. Ami nem megy nem kell eröltetni.
A barátnőd megmondta mi a helyzet. Szeret téged, persze, mint barát, és nagyon jó embernek tart, és ezért próbálkozott, hátha beléd szeret, de nem sikerült. Nem szerelmes beléd, nem vonzódik eléggé ahhoz, hogy fenntartsa ezt a kapcsolatot. hagyni kell, és örülni, hogy nem bepasizott a hátad mögött, hanem őszintén megmondta mi a helyzet.
Én is voltam így többször, próbáltam, mert rendes volt a pasi, és kedves és minden, csak éppen nem lettem szerelmes, sajnos. erről nem tehet senki.
31/N
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!