Ez már beteges ragaszkodás? Nagyon félek, hogy elveszítem.

Nos az a helyzet, hogy 3 éve vagyok együtt a barátommal. Nagyon-nagyon szeretjük egymást, a világ végére elmennénk, csak hogy együtt lehessünk. Viszont sajnos drogproblémái voltak régebben, sikerült leállnia, de most nemrég megint visszaesett. Úgy döntöttünk, hogy elmegy egy elvonóra valamennyi időre. Ott dolgoztatják őket, megfelelő terápiát kapnak. Ez a hely koedukált. Nagyon szégyellem, de hihetetlenül aggódom, hogy mi van, ha elfelejt engem vagy talál mást ott. Persze nem nyaggattam evvel, csak is a kitartásomról biztosítottam. Tudom, hogy képes a változásra, hiszek benne, szeretem őt. Ritkán lehet beszélni, akkor is csak max 10 percet. Ezenkívül 2 levelet válthatunk havonta.

Többször felriadtam álmomból sírva. Nagyon hiányzik és a féltékenységem pedig az önbizalomhiányomról árulkodik, tudom. De őszintén, ki nem gondolna ilyenre?

Nem is tudom igazából mi a kérdésem, csak jól esett kiírni magamból, nem nagyon tudom ezt kivel megbeszélni.

Eddig együtt éltünk, most annyira egyedül vagyok nélküle.

Hogy vészeljem át ezt az időszakot?

Köszi, hogy elolvastátok.