Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Most, hogy tovább? Mindennek vége?
Figyelt kérdés
A helyzet az az, hogy 8 éve foglalkozok apop zenével. Sok fellépésem volt már sok helyen. Kb. Egy hónapja volt egy országos ének verseny amin végresikerült elsőnek lennem. Persze ez mind szép és jó, de a barátnőm egyre jobban távolodik tőlem. A gimiben már nem is válalja fel a többiek elött, hogy járunk, és ez nekem nagyon kellemetlen. Egyszer mikor eggyütt ebédeltünk meg kérdeztem, hogy miért viselkedik így. Azt mondta nem milyadtam van, hanem a családban volt valami. Azt tudni kell, hogy néhányan csúfolnak amiért énekelek. Én nem foglalkoztam ezzel. Viszont a verseny után nem sokkal jött még egy énekverseny. Amin nem nagyképűségből, de első lette. Ezt elmondtam persze a barátaimnak is. Két nappal később kaptam egy meghívást interjúra valahova. Nem szeretném itt elmodani hogy hova, mert az nem idevaló. Viszont amint ezt elmondtam a barátaimnak és a barátnőmnek, szakított velem és a barátaim iseltávolódtak tőlem. A barátnőm azt mondta, hogy ő egy átlagos hétköznapi srácot szeretet volna magának. Most mi legyen? Kérlek segítsetek!2014. ápr. 19. 22:18
1/6 viktorvarga válasza:
lehet h égővagy neki,lehet h más a baja.nemtökmindeggy.nemtudsz mit tenni.majd lesz másik...
2/6 anonim válasza:
kár vesztegetni erre a csajra az időt! Nem hogy büszke lenne a barátjára, hanem belerúg...gyönyörűűű
nem vagy te akkora sztár még (vagyis nem tudom), hogy ilyen miatt szakítsanak veled...más van a háttérben nem a sikered!!!
3/6 anonim válasza:
Hát nem vállalt fel. Nem is baj, hogy rájöttél kivel jártál. Keress egy értelmes lányt.
6/6 A kérdező kommentje:
Elekzdtem azon agyalni, hogy ő mindig fellépés elött felhívott és bísztatott. Egyszer a fellépés után a TV-ben egy röviden megkérdezték, hogy kinek köszönhetem azt, hogy idáig jutottam? Akkor autómatikusan a szūleimet és az énektanárt mondtam. Lehetséges, hogy az is belejátszott, hogy nem mondtam a barátnőmet?
2014. ápr. 19. 22:35
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!