Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Mi történt a férfiakkal, és hova tűntek a megbízható, felelősségteljes urak mostanság, akik nélkül nem család egy család?
Úgy látom csak elbeszélünk egymás mellett, mert most megint kezdhetnénk lefutni ugyanazokat a köröket, mint fentebb. Ha egyszer kivétel nélkül, ilyen csajokkal volt dolguk, ez a tapasztalat, akkor az nem általánosítás, hanem ténymegállapítás. Ugyanakkor hozzátettem azt is, hogy nem mindenki ilyen.
De akkor zárjuk rövidre, és csak annyit írok, hogy értsd jól. Ne az általánosítás jöjjön le belőle, mert nem ez volt a célom.
Ha már ennyire szőrözünk, akkor a tiéd sem helyes, mert a "vannak csajok" sokkal kevesebb esetet feltételez, mint amennyi valójában van, vagy ahánnyal találkozunk. Tudod mit, átfogalmazom akkor én: minden ilyen ismerősöm egyedülálló már évek óta, mert az összes csaj, akikkel dolguk volt, elhajtotta őket egy rosszfiú miatt (ahogy a többiek is írták), ráadásul ellenpéldát is alig hallani.
Remélem így már jó lesz, de szerintem a legtöbben már elsőre is értették, mi volt a kommentem lényege.
Ezt a hölgyes dolgot meg nem egészen értem, úgy írod, mintha a csaj, vagy a nő valamiféle pejoratív megfelelőjük lenne, és eleve kizárná a feléjük tanúsított tiszteletet.
akkor meg úgy fogalmazol a "legtöbb hölgy"...vagy
"a hölgyek többsége akikkel eddig találkoztál" ...meg lehet ezt fogalmazni szépen is...:)
A "csaj" szó nem csak úgy hangzik,hanem az, pejoratív...azok szokták használni akik semmibe veszik ,értéktelennek gondolják a nőket...
és mivel a szövegkörnyezet sem tiszteletre méltóan szólt ..így jogos a feltételezés...
Elsőre is értették..én is értettem :),de mivel rám pont nem vonatkozott amit írtál,így joggal kérhetem ki hogy ne többes számba beszélj rólunk...ezért nem mindegy hogy általánosítasz vagy a eddigi tapasztalatodból vonsz le következtetéseket...
Az addig oké, hogy esetleg félreérthető a megfogalmazás, de ha közvetlenül utána leírom, hogy "Nem akarom ezt ráhúzni minden nőre, mert tudom, hogy van még kivétel szerencsére, de én is csak azt tudom írni, amit látok, hallok, tapasztalok.", akkor miért nem tiszta? Illetve ha most le is írtad, hogy te is értetted, akkor úgy tűnik nekem volt igazam, és csak kötekedni akartál.
A csaj szót én is szoktam használni, a rokonságban is szokták használni, társaságban is, ez egy közkedvelt szó. Teljesen függetlenül mindentől, pozitív helyzetekben is ugyanúgy használatos, úgyhogy nem tudom ezt miért gondolod. Biztos van, akinek nem tetszik, de ez elég erős belemagyarázásnak tűnik.
Nem kötekedem..csak a véleménnyel engem sértesz..ezért nem mindegy hogy fogalmazol..azért értem,mert meg akarom érteni,de megtehettem volna azt is hogy értem és nem ragozzuk,de a lelkemnek nem nyugodt az a tudat hogy beleraktál egy általános véleménybe,főleg ha az én kérdésemre válaszolsz...ezért igenis megvédem én is "egomat" mert jogtalan lenne a kérdésem ha nem érezném jogosnak a felvetést..ugyanis én magamból indulok ki..és feltételezem más is ..ahogy írtad is...de azt nem fogom elfogadni én sem,és visszautasítom ha valaki egy kalap alá akar bevenni olyanokkal akik visszautasították a rossz fiúk miatt...ezért nem mindegy hogy fogalmazod meg!!!!Ha meg nem akarsz ráhúzni mindenkire mindent..akkor ne magyarázkodj a végén...csak annyit írj akikkel tapasztalataid voltak és ebbe minden benne van de ne azt hogy a "csajok"...
A csaj szó nem tiszteletet adó...főleg akkor nem ha általánosságba ledegradálod a nőket..a hétköznapi értelemben sem az szerintem ..de ez most mellékes ebben a szituban az...ezen nincs mit ragozni...még nem hallottam pozitív értelemben vett csajozást benne van még a nevében is hogy lekezelő..meg birtokló...ha szeretik csajozgasd őket engem nem érint kivéve itt...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!