Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Hogyan felejthetném el őt?

Figyelt kérdés
Nagyon magam alatt vagyok.2 évvel ezelőtt jártam egy sráccal 4 hónapot. Szép volt minden de vége lett. Közben lett egy új barátom akivel 3 éve vagyunk együtt, szeretem, meg minden. Csak még a régi nyomaszt, egy suliban koliban vagyunk, látom minden nap. :S És nem egyszer csókolóztunk azóta mióta szakítottunk de nem jöttünk újra össze. Nem tudok neki ellenállni. Szerdán mondtam neki hogy csütörtökön jövök haza aztán írt egy levelet, h légyszi ne menj haza, legalább lesz időnk megbeszélni kettőnk dolgát, és még szivet is rajzolt. Annyira boldog voltam! De aztán eljött a csütörtök, reggel beszéltünk és aztán egész nap nem. Este is néztük a filmet a koliban és fél méter választott el tőle, nem szólt hozzám. Kiment a teremből, aztán én is bementem a szobába mert nagyon rosszul esett h a semmiért maradtam ott pedig ő kért meg rá. Aztán írtam neki egy levelet, hogy adjon mostmár konkrét választ. Én nem akarok csalódni töb. Írtam neki, hogy ha szeretne a közeljövőben kialakítani velem egy komolyabb kapcsolatot, akkor csörgessen meg 1x, ha nem akkor pedig 2x. És ha az utóbbi lenne, akkor én többé nem zaklatom. És 1x megcsörgetett, ami azt jelentette h még akar tőlem valamit. De viszont zavarja h barátom van, ezt mondta a barátnőmnek! Nem tudom mit tegyek, fáj ha nincs velem. De úgy érzem nehezen bíznék benne. 20/L
2009. dec. 18. 16:32
 1/8 anonim ***** válasza:
Dugj vele és ha jobb mint a mostani pasid cseréld le! :)
2009. dec. 18. 16:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/8 anonim ***** válasza:
Megcsaltad vele a mostani pasid, önszántadból, tehát mostani otthagy és gyere össze ezzel. Tudd meg, hogy akárki megcsalja a barátját barátnőjét józanul, önszántából, az legjobban teszi ha otthagyja a társát és azzal lesz akivel megcsalta, mert annyira nem szeretheti ha ilyet tudott csinálni.
2009. dec. 18. 17:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/8 A kérdező kommentje:

Csak nem tudom biztosra, hogy a "volttal" lehetne e még valami köztünk?!

Mit tegyek?

Felejtsem el?

2009. dec. 18. 17:58
 4/8 anonim ***** válasza:
hiszen ezt szereted, nem a mostanit!
2009. dec. 18. 20:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/8 A kérdező kommentje:

Igen, lehet h a régit szeretem.De nem tudom, hogy ő mit szeretne.

Ma szeretnék neki msn-en írni, beszélgetni vele kicsit.H én is tisztán lássam a dolgokat.Csak nem tudom hogyan kezdjem!Nem akarok túlságosan nyomulni!

2009. dec. 19. 11:19
 6/8 anonim ***** válasza:

Előző vagyok. Hidd el vannak csodák, és az elmúlt két év semmit sem számít. Fájni fog elválni a mostanitól, de annál jobb lesz, mikor úgyérzed végre újra a helyeden vagy.

hasonló volt nekem is

sok szerencsét!

2009. dec. 19. 18:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/8 A kérdező kommentje:

Most beszéltem msn-en a régivel.Megkérdeztem tőle h mit akar, adjon konkrét választ.

Írtam neki, hogy szakítottam a barátommal, és ő erre azt írta h mégis most mit vársz h ugorjak a nyakadba.Meg írta, hogy most, nem tervezi, hogy szeretne barátnőt, szóval nem vagyok tervben.

2009. dec. 19. 18:19
 8/8 Azeriel ***** válasza:

Te annyira buta vagy hogy hihetetlen b*zd meg :S ha jól értelmeztem az utolsó írásod : szakítotál a mostani pasiddal ezért a görény arc miatt normális vagy ???

a pasid helyébe agyon vágtalak volna !! és ez kretén még át vágott Grat bocsi hogy így írtam ne hari de kicsit gondolkodj!! a régi szerelem soha nem lesz a régi ezt jegyezd meg próbáld meg magad túl tenni rajta F/23

2009. dec. 29. 09:27
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!