Nem ismertem be magamnak hogy vége?

Rövid történet: Volt barátnőmmel december elején szünetet tartottunk, kérésemre. Mire rádöbbentem, hogy ő kell már késő volt. 2 hónapon keresztül próbáltam visszahódítani, de nem sikerült. (1,5 évet voltunk együtt)

Néha szoktunk egymásnak írni, 2 hete küldött sms-t aztán felhívott. Azon a héten találkoztam is vele, azt mondta könnybe lábadt szemekkel, még mindig szeret, és hiányzok neki. Elmondtam, hogy én is ugyanezt érzem. Anyukája megutált, mert állítólag sokat sírt abban az egy hónapban, ezt meg is értem. Szülői nyomásra nem kezdtük újra? Jobb ez így, hogy szenvedünk?

Még régebben megismerkedtem egy lánnyal, akit volt barátnőm nagyon utál, mert szerinte miatta lett vége a kapcsolatunknak.

Megpróbáljak oldódni, önbizalmat szerezni, elkezdtem találkozgatni vele. Megszerettem nagyon, elvileg egy pár vagyunk már, de félek, hogy nem lesz ez így jó, mert állandóan volt barátnőmhöz viszonyítom, lehet azt várom, hogy varázsütésre kerüljünk olyan közel egymáshoz, mint előző barátnőmmel.

Ahogy egyre több lányt ismertem meg, mindig arra gondoltam, hogy úgy soha sem fog senki gondoskodni rólam, és szeretni, mint volt barátnőm. Szerintetek még nem tettem túl magam a volt barátnőn? Lehet azért mert sok lány közül ő volt az egyetlen akibe igazán beleszerettem?

Hogy legyek túl ezen?