Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Párkapcsolati problémák » Akar tőlem valamit vagy csak...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Akar tőlem valamit vagy csak pótlék vagyok?

Figyelt kérdés

Van egy ismerősöm (F), nemrég szakított (2-3 hetes huzavona után) az exével. Gondok már régóta voltak köztük, de én támogattam a háttérben. Többször megtehettem volna, hogy ellenszenvet váltok ki benne az exe felé, hogy szakítsanak, de nem tettem. Csak elmondtam azt, hogy én kívülről mit látok, és mire számítson (egy barátnőm szüleinél nagyon hasonló helyzet volt, így már ismerős volt a forgatókönyv). Többször kiemelte, hogy tetszik neki a semlegességem.

Néha beszélünk olyanról, hogy mi lenne, ha együtt lennénk. Meg néha nagyon úgy viselkedünk, mintha így is lenne. Kollégái mondják neki azt, hogy legyünk együtt. Ugyanakkor azt is mondja, hogy nem akar komolyat. Ezt meg is értem: érdekesen váltak és, azóta nagyon úgy tűnik, hogy a csaj csak kihasználta és elég durva dolgokat kap tőle. Ez eléggé sz@rul tud esni, főleg, hogy tényleg mindent megtett érte. Egyre durvább dolgokat talál ki az exe, hogy visszakapja. Csak az a baj, hogy már nem lehet eldönteni, hogy (az ex) mikor mond igazat és mikor nem.

Most albérletet keres, és megkért (ha úgy jön ki), hogy menjek el vele megnézni néhányat. Meg ha meglesz az albérlete, akkor majd odaadja a kulcsot, hogy mire reggel hazaér a melóból én legyek ott. Egyszer olyat is mondott, hogy bútorozzunk össze, mint haverok. Mondjuk ebbe lehet, hogy én sem mentem volna bele (már csak azért sem, mert most biztos a helyem + eléggé eltérő az életritmusunk, lehet, hogy csak veszekedések lennének)

Tegnap reggel meló után hozzám jött, délután 2 körül ment haza (aludt egyet, beszélgettünk, söröztünk stb).


Nemrég találkoztunk néhány barátjával (lányokkal), és velem egy kicsit másképp viselkedett, mint velük. Nem akarok belemagyarázni semmit, de nekem egy kicsit úgy tűnik, hogy nem vagyok teljesen közömbös számára.


Csak azt keresi, hogy legyenek meg ez eddigi megszokásai (pl. valaki várja otthon) vagy tényleg akar valamit?



2014. márc. 17. 08:31
 1/8 anonim ***** válasza:
Szerinted?Egyáltalán nem vagy közömbös csak nem mer lépni, mert egy csomó félreérthető jelet küldesz felé.
2014. márc. 17. 08:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/8 anonim ***** válasza:

Lehet akar valamit, ha mondogatja, hogy költöztettek össze, de hamar befuccsol majd a kapcsolat.

Pont az eltérő ritmus miatt, és szakítás után kell egy idő, míg minden a helyére kerül. Most lehet, hogy csak pánikban van, hogy egyedül maradt és te meg mellette vagy szóval veled akár még kezdhet is valamit.


Ezt nagyon át kéne majd beszélnetek, mert ennek az lesz a vége, hogy túlkombinálod és beleesel és akkor már minden mindegy ha működik ha nem kettőtök között.

2014. márc. 17. 08:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/8 A kérdező kommentje:

Pont a héten mondta azt, hogy látni rajtam, hogy én szeretnék tőle valamit. De az ilyet meg nem lehet tagadni, mert úgyis észre lehet venni. De ha ő is észrevette, akkor talán fordítva is igaz.

Ő is félreérthető jeleket küld :) Néha én sem tudom eldönteni, hogy csak baráti gesztusokat küldd, vagy mint a "párja" kapom. Tegnap mielőtt elaludt kaptam tőle sok kicsi puszit. (Én a volt barátommal csináltam ilyet, ezért gondolom.)

Igazából sodródunk az árral: ebből még bármi lehet. Belehajszolni nem is akarom semmibe. Sőt, én is mondtam neki, hogy amíg nem zárja le magában az előzőt, addig ne is kezdjen bele másikba, mert az az új partnerrel szemben is átverés lenne. Erről is beszéltünk már: pont ő mondta, hogy mi lenne, ha együtt lennénk, és két hét után közölné, hogy visszamegy az exéhez (ez még akkor volt, amikor még náluk is bárhogy lehetett volna). Kérdezte, hogy hogy érezném magam. Mondtam is neki, hogy egy kicsit kiakadnék :)

2014. márc. 17. 09:01
 4/8 anonim ***** válasza:

Hasonló helyzetben voltam, mint a Barátod. Nagyon át...ták a fejemet és szinte senkiben nem tudtam bízni, nagyon ideges voltam és csak vergődtem. Ezerrel kapaszkodtam azokba az emberekbe, akik megértettek és próbáltak segíteni...ez történik Veletek is.

Terelgetitek egymást, kezdeményeztek egymás felé, de mind2 teli van kétségekkel, félelemmel, ez így nem valami jó. Szerintem még várni kéne egy kicsit az összeköltözéssel, nem tartanám szerencsésnek. Ha valamit akar Tőled, akkor bizonyítson és álljon elő a farbával....mondja meg, hogy most mit is érez irántad!!!

2014. márc. 17. 09:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/8 A kérdező kommentje:

Le is tett arról, hogy összeköltözzünk. Ahogy kimondta, rögtön hozzátette, hogy erről hamar letett. Azzal indokolta, hogy egy idő biztos rosszul esne nekem, ha átjáró házat csinálna. Egy idő után lehet, hogy tényleg zavarna, legalábbis akkor, amikor pihennék (egyetem + 15 órás tanítási gyakorlat + munka + szórakozni is kell néha).

Mondta is, hogy volt x számú szerelme, mindegyik átverte. Megértem, hogy nem tud (egy ideig) bízni senkiben. Pont ezért tartok attól, hogy majd csak kihasznál/ pótlék vagyok. Ezt is kérdezte már, hogy nem fordult-e meg a fejemben. Meg is mondtam neki, hogy azért akarva-akaratlan felméri az ember a lehetőségeket, és ez is benne van a pakliban.

Én (és persze más barátai is) átsegítik ezen az időszakon, és majd ha jól/ jobban lesz, majd hirtelen elfelejt. Bár már többször mondta, hogy köszöni mindazt, amit teszek érte (pont tegnap is mondta). De ez nem jelent semmit, meg mondani lehet bármit.

Mondta, hogy én mindig akkor bukkanok föl, amikor éppen szüksége van rám (értsd: éppen összeveszett valamin az exével, és akkor jelentem meg, így rögtön el tudta mondani). Pont azt adom neki, amit nem kap(ott) meg. Csak gondolom fél, hogy újra csalódni fog.

2014. márc. 17. 10:13
 6/8 anonim ***** válasza:

A '4'vagyok.

Amikor rossz passzban van mindig ott vagy és segítesz Neki magához térni...ez egy hálátlan feladat. Mert rohadt sokat adsz és a másiktól csak problémát hallasz...ezt nem érdemled meg és nem lehet sokáig bírni!!!

Nekem is lelkiismeret furdalásom lett a leányzóval szemben akitől segítséget kaptam....közeledtünk is egymás felé rendesen, de nem tudtam úgy nézni Rá mint a szerelmemre...nagy nehezen elmondtam Neki és eltűntem az életéből, mert nem volt korrekt amit Vele csináltam.

2014. márc. 17. 11:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/8 A kérdező kommentje:

Ebben is valami.

Ez a "felbukkanok, amikor éppen gondja van", teljesen véletlen.

De majd valahogy alakul. Egyet tudok tenni: nem élem bele magam és nem magyarázok bele semmit. Majd az idő eldönti.

2014. márc. 17. 15:09
 8/8 A kérdező kommentje:

Na eddig tartott: tegnap közölte, hogy kibékültek.


Akkor valószínűleg csak pótlék voltam... hát így jártam. Még jó, hogy nem zúgtam bele.

2014. márc. 18. 06:38

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!