Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Ha volt már "pótléka", akkor lehet újra?
Másfél hónapja vagyunk együtt,először csak barátok voltunk,akkor gyakran jártunk el együtt szórakozni,de utána egyre kevesebbet,egy suliba járunk úgyhogy minden nap találkozunk és nagyon jól megvagyunk DE:
az exével 6hónapja szakított mert a lány nem találta a középutat(néha nagyon hisztis volt,néha nagyon engedékeny).Az elején már nem is zavart,de megtudtam hogy a lánynak ugyan az a keresztneve,mondták hogy mennyire hasonlítok rá,rákerestem és tényleg nagyon hasonlóak vagyunk.Azzal a lánnyal gyakran járt közös helyekre,tavaly nyáron együtt is éltek,és egy kicsit megijedtem mert nagyjából most is úgy viselkedtünk mint a járás előtt,és bevallotta hogy már azelőtt szerette őt hogy együtt lettek volna és volt olyan kapcsolata amibe csak azért ment bele mert azt hitte hogy nem lehetnek együtt.
Amikor kérdeztem hogy és velünk mi a helyzet nem adott egyenes választ.
Szerintetek lehet hogy én is csak pótlék vagyok?Konkrétan sosem jelentette ki hogy már nem szereti,volt hogy sokat dumált róla hogy milyen "zizi"volt,de ezt sem tudom hová tenni.
20L
Szerintem nagyon is lehetsz pótlék! Sőt, valószínűleg az vagy, de szerintem ez nem ok arra, hogy szakítsatok.
Az emberek folyamatosan változnak, a szerelem egy idő után elmúlik, és ha te ott vagy vele nem csak könnyebb elfelejteni az előzőt, de egy idő után megszokja, hogy mellette vagy és már szüksége is lesz rád.
Kitartás! Ne erőltesd a dolgot, ne kérdezgesd túl sokat, de mindig tartsd szem előtt, hogy van egy másik nő is!
Én is gondoltam,hogy lehet hogy csak ilyen az ideállja ahogy a linkelt kérdésben volt,de akikkel meg előtte volt nagyon vékony lányok,én meg(és ő is)nagyobb mellű teltebb lányok vagyunk,ráadásul a hajban is és a stílusban is volt egy nagy váltás:/
Amúgy azért aggódom hogy akkor mikor felejti el a lányt?Meg szerintetek van rá esély hogy vissza mennyen hozzá?:/
Tudom hogy gyerekes kérdések,de velem alig megy valahová vele pedig 1hónap sem kellett hogy bemutassa az összes barátjának és a családjának,velem pedig ez nem halad olyan jól...
Kérdted már, hogy mutasson be a rokonainak vagy a barátainak? illetve te is megtetted már ugyanezt?
Szerintem van rá esély, hogy visszamenjen, és arra is, hogy továbblépjen. A te döntésed... Azt kell átgondolnod, megéri e kockáztatni ezért a fiúért. Kockáztatod, hogy összetöri a szíved, de jó esetben beléd szeret, vagy már most kilépsz a kapcsolatból és inkább mást keresel??
Ő ismeri néhány barátomat(a többségük messzebb lakik),és a szülők is ismerik,kértem de mindig talált valamit hogy éppen miért nem kéne,vagy miért nem jó.
Bízom benne ,hogy nem megy vissza hozzá,elvégre akkor miért szakított volna vele?Nem lenne semmi értelme,a közös képeik sincsenek kint,és már a legtöbb dolgot amit tőle kapott már nem hordja,csak 1nyakláncot meg egy pólót,de ezekre az mondta hogy nem fog megválni tőlök:/
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!