AZ zavarja, hogy segíteni szeretnék? L/17

Az egyik fiú csoporttársam emelt szintű felkészítők előtt mindig panaszkodik, hogy normál órákon nagyon lassan haladnak az anyaggal, és egész délután s*ggelnie kell ahhoz, hogy hozzánk képest pótolja a lemaradást. Elvittem neki az egyik régebbi tételfüzetemet, + amikor beteg volt és a fakultációról is hiányzott, írtam neki egy részletesebb vázlatot az órai anyagról. Mindkét alkalommal mikor odamentem hozzá, kissé ridegen fogadott, és közölte hogy köszöni, de időközben ezeket már elkérte mástól. Igen, ebből könnyedén le lehetne szűrni, hogy unszimpatikus vagyok neki, és maradjuk csak a köszönőviszonynál.

Viszont amikor muszáj volt beszélnem vele( a fakos tanár kért meg, hogy szóljak mindenkinek, most tök mindegy hogy miről), akkor meglepően aranyos volt: mosolygós, tágpupillás, és a hangja sem morgós volt, hanem kifejezetten kellemes-kedves. És az a fura, hogy ez az előző két eset között történt.

+ Amit utolsónak gépeltem, annál nem volt ott a haverja.(jobban mondva volt köztük vagy tíz méter, és a srác egy másik lánnyal volt elfoglalva) Az a gyerek úgy néz rám mint a véresrongyra, de fogalmam sincs miért :S

És most nem tudom eldönteni, hogy egyszerűen csak hangulatingadozásai vannak,esetleg nem szereti ha segíteni próbálnak, vagy csak a barátja miatt mogorva?:S

bocsi hogy kisregényt írtam és kissé zavarosan fogalmaztam :D