Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
A párom alkoholista, amit a napokban be is ismert maga előtt. Teljesen össze van törve. Hogy tudnám kezelni a helyzetet?
úgy gondolom az első és legnagyobb lépés egy probléma megoldásában a probléma felismerése. ez néhány napja megtörtént az én szerves segítségemmel, magától még hónapokba került volna, mire rájön, milyen irányba halad. az alkoholizmusa természetét csak annyiban részletezném, hogy minden nap ivott otthon, és ha eljut valami kocsmába, akkor korlátlanul, nagyon be szokott rúgni, agresszív lesz, kötekedik, rombol, egyszer hasba is vágott (télikabát volt rajtam, így nem igazán éreztem).
az a probléma, hogy rengeteget foglalkozik a témával, ami nem baj, én szívesen beszélgetek vele róla. viszont ha én hozom fel esetleg, mert szeretném megtudni valamiről a véleményét, akkor el vagyok küldve a francba, hogy ne cseszegessem már. oké, mondom magamban, hogy akkor nem cseszegetem, akkor meg az volt a probléma, hogy miért teszek úgy, mintha misem történt volna.
nagyon örülnék, hogyha valaki tudna velem tapasztalatot megosztani. küzd a dolog ellen, és annyira nem súlyos a helyzet, hogy emiatt ott kéne hagynom. viszont annyira leköti a dolog, hogy mióta ezt beismerte magáról, azóta magába van roskadva, nem keresi a társaságom ()pedig együtt élünk), szinte alig beszél, rosszkedvű, minden felkapja a vizet, és már szexuális életünk is nulla.
hogyan kezeljem a helyzetet? szeretem, segíteni szeretnék neki. habár azt sem tudom, ő szeret e... kiderült, hogy mindig, mikor hozott nekem apróságokat a boltból, hogy meglepjen, nem is az volt az elsődleges cél, hanem hogy alkoholt vegyen.





Mindenképpen orvosi vagy egyéb szakértö segítséget kell keresnie, mert egyedül nem fogja tudni abbahagyni.
Az, hogy egyelöre nincs életetek, el kell fogadni, elöször rendbe kell jönnie. Az már nagyon nagy lépés, hogy felismerte, hogy baj van, most már "csak" le kell küzdenie a problémát. Állj mellette, és segíts neki, mégha nem is lesz sem egyszerü, sem könnyü.
bocsi 11. válaszadó, nem neked szántam az előzőt, hanem az előtted lévőnek.
orvosi segítséget nem fog igénybe venni, mivel ő maga is orvos...





tudom, hogy segíthet, a legjobb barátjával beszélt erről, aki mondjuk sebész, de hát arról a kapcsolatról inkább ne beszéljünk... ha egyikük gyilkos lenne, a másik azt is elnézné neki, és nem szólna neki, hogy nem kéne. így ő nem fog tudni segíteni.
még a bőrbetegségével sem képes orvoshoz fordulni, nem hogy ezzel... ő úgy gondolja, hogy ezt neki kell megoldania, és egyszer azt mondja, hogy egyedül akarja megoldani, máskor meg azt, hogy segítsek...















Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!