Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak! Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Mit rontottam el?
Figyelt kérdés
1 éve vagyok a barátommal, nagyon szeretjük egymást. Lehet korai még, de sokszor ábrándozunk azon milyen lesz a közös házunk, legyen e kutyánk, eljegyzésről stb. Vitázunk mi is persze, de nem akartuk azokután sem elengedni a másik kezét. De 2 hónapja valami megváltozott benne.. Ha nekem esik egy fárasztó nap után, már nem keres utána. Gyakran rajtam tölti ki, ha ideges valami miatt vagy ha valami/valaki felbosszantotta és olyankor is persze neki áll feljebb.. Nem ismeri be, ha hibázott, nekem kell mindig utána mindig 'rohannom', amit már kicsit sértőnek érzek. Mintha már nem félne, hogy elveszíthet, hiszen tudja, hogy szeretem és kitartok mellette. Gyakran bunkózik, adja a macsót, pedig belül érzékeny. Mit tehetnék, hogy féljen elveszíteni talán és észrevegye, hogy én is értékes vagyok? Tudom, hogy szeret, körém építi a kis világát, senkije sincs rajtam kívül. Mit tehetnék?
Mutasd meg, hogy van méltóságod, és csak akkor kérj bocsánatot, ha hibásnak érzed magad.
2014. jan. 28. 21:15
Hasznos számodra ez a válasz?
3/14 anonim válasza:
Kicsit leckéztesd meg, ha veszekedtek ne rohanj utána, tégy úgy te is ahogyan ő, hagyd rá... ne foglalkozz vele egy ideig, utána majd keres ő téged!
2014. jan. 28. 21:15
Hasznos számodra ez a válasz?
4/14 ASOT válasza:
Ő hány éves? dolgoztok mindketten?
2014. jan. 28. 21:20
Hasznos számodra ez a válasz?
5/14 A kérdező kommentje:
Érzem én is, hogy ezt kellene tennem, a büszkeség előbbrevaló. Valahol félek attól, hogy nem keresne.. Bennem is felmerül a kérdés, hogy mindent el kell viseljek csak azért, mert rossz napja van? Szeretem.. de nem tudom megéri e ennyire megalázkodnom, mégiscsak 1 év..
2014. jan. 28. 21:20
6/14 A kérdező kommentje:
23 éves és még tanulunk. Nem messze lakunk egymástól, 10 km maximum.
2014. jan. 28. 21:21
7/14 ASOT válasza:
Évek ide vagy oda, abban segítenek leginkább h egyre jobban megismerd a párodat. (abban is)
Gondolj bele mi lenne ha minden nap mikor hazamegy te meg otthon várod a vacsival akkor is felkapja a vizet ideges lesz, akkor mi lenne külön szobába mennétek és várnátok míg az egyik enged?
Azt mondod még is csak 1 év...ha valóban ez egy jó kapcsolat, akkor ezt négyszemközt amit ide írtál ezt így mond el neki, és ha valóban szeret meg ő a tutipasi akkor megértő lesz és szépen megbeszélietek majd és megoldjátok.
Ha nem akkor az szívás..
2014. jan. 28. 21:26
Hasznos számodra ez a válasz?
8/14 A kérdező kommentje:
Köszönöm szépen, megfogadom a tanácsod! :) Érzem én, hogy szeret.. de olyan jó lenne azt érezni, hogy fél elveszíteni és kicsit 'teper' utánam, mint az elején. Nem szeretném, hogy ellaposodjon a kapcsolatunk.
2014. jan. 28. 21:37
9/14 anonim válasza:
Ha alapvető udvariasságra sem képes/hajlandó érted, nem éri meg, hogy fuss utána. Ha tényleg szeret, megbecsül annyira, hogy törődjön az érzéseiddel. Ilyenkor eszembe jut a Bumeráng című film, abban mondott valami elgondolkodtatót a főhősnő: "Lehet, hogy szeretsz, de nem vagy képes úgy szeretni, ahogy megérdemlem".
2014. jan. 28. 21:37
Hasznos számodra ez a válasz?
10/14 ASOT válasza:
Tisztázzátok minél hamarabb, nem arról szól ez most h futsz utána vagy sem, de azért ne tűnj kétségbeesettnek, hogy uram isten mi lesz velem ha elhagysz jajj végem lesz meghalok világgá megyek...ne, ezt ne lássa.
Tegyél pontot a végére h legyen folytatás vagy ne. Mert amíg (fentebb írtam) nem tisztázod vele addig csak agyalni fogsz és kínlódni, és holnap az lesz itt a következő kérdésed h nem bírod tovább véged van belehalsz a fájdalomba... ez nem kell kösz.:)
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik. Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!