Lányok! Voltatok már hasonló helyzetben? És pszichológusok! Megőrültem? :D Elég para.

Sziasztok. Ez most egy konkrét kisregény lesz, úgyhogy csak az olvassa el, akit tényleg érdekel!:)

Nem szeretem a kapcsolatokat. Egyszerűen képtelen vagyok megmaradni bármiféle kapcsolatban. Nagyon sokszor megpróbálkoztam vele, nem ment, szóval mondhatjuk akár úgy is, hogy az egyéjszakás kalandok híve vagyok, érzelem SOHA, csak szex, idegenekkel főként.(Most lehet k.rvázni, de ez van)

Eddig viszonylag jól elvoltam, de mostanában attól félek, elkezdtem megőrülni. Van egy srác, akivel volt köztünk valami régebben, illetve ő akart komolyabbat, én meg akkor beparáztam és visszautasítottam, nem is egyszer. A kapcsolatunk is különleges volt, állandóan öltük egymást, de imádtunk veszekedni, és testileg is 120 fokon volt minden. Én azt hittem, neki csak játék ez az egész, ahogy nekem, de később rájöttem, hogy tényleg szeretett. Azt hiszem, a magam módján én is szerettem, csak túlságosan féltem kimutatni.

Ő egy éve elment fősulira, a gáz csak az, hogy egyre többet gondolok rá. Sosem volt hosszabb kapcsolatom, és nem is bántam nagyon, sőt most se bánom, de valahogy egyre jobban vágyom valakire, aki szeret és megvéd és én is szeretni tudom. Ez idáig még oké, sőt, valahol mélyen meg is könnyebbültem, hogy mégsem vagyok robot. Ott lett para a dolog,amikor kiderült, hogy pár hónap múlva visszajön a városba egy időre. Akkor elkezdtem magamban egy saját kis világot felépíteni, ahol ő a barátom, együtt járunk és valahogy már néha nem tudom, hol van a valóság és a képzelet határa. Pl. olyanokat gondolok, hogy ,,bocsi, nem érek rá 27-én, mert akkor megyek hozzájuk és bemutat a családjának!" vagy ,,remélem, ma a zöld pólóját veszi fel!" vagy ,,áh, nem eszem többet, a végén még meghízom és kiszeret belőlem"... Aztán mindig észbekapok, hogy nem is a pasim, nem is volt soha, és még a városban sincs! Mégis úgy nézek magamra, mint aki párkapcsolatban van.. Akkor miért érzem úgy, mintha skizofrén lennék? Esküszöm ez iszonyú para, olyan mint amikor a 90éves nénikék csinálnak egy tál levest a férjüknek, aztán rájönnek, hogy a férjük már 30 éve meghalt..:D És az a legijesztőbb, hogy amikor ezeket gondolom, tényleg olyan az első pár másodpercben, mintha a "kapcsolatunk" valóság lenne, aztán hirtelen leesik..

Mi van velem? Érzett már valaki hasonlót?