Kedves lányból házisárkány? Veletek volt már hasonló? (beszélgetős téma)

25/L vagyok, és úgy érzem muszáj kiírnom magamból a gondolataimat. Talán néhány férfi számára tanulságos lesz, és talán megértik, hogy hogy NE csináljanak egy nőből házisárkányt.

Soha nem voltam az a házsártos, hisztérikus házisárkány. Soha nem voltam az a féltékeny típus, persze egy egészséges kis mértékű féltékenység volt bennem, de sosem mutattam ki, hanem inkább arra használtam fel, hogy még jobban magamba bolondítsam a páromat. A viselkedésemmel nem volt gond, legalább is eddig senki nem panaszkodott rám. Egészen mostanáig. Magam is érzem, hogy megváltoztam, és rá kellett jönnöm, hogy hogyan is lesz a kedves, aranyos, sexys nőkből házisárkány. Jómagam is az lettem, aminek az oka igen egyszerű. Ha egy nő nem kap elég törődést és figyelmet, akkor valahogy csak fel kell hívnia magára párja figyelmét. Ha már a meglepetések, a figyelmesség, új fehérneműk, változatosság nem segít, akkor jönnek a durvább dolgok. Ezek pedig a zsörtölődés, a veszekedés, hirtelen haragra gerjedés, beszólások, a harag, a kritizálás és a többi. Ha pedig a szexben utasít vissza egy férfi, akkor az már elég egyértelmű jel a nőnek arra, hogy a férfi már nem kívánja, ergo nem is szereti, nem tart vonzó nőnek, de még nőnek sem. Először jön egy olyan érzés, hogy nőként csődöt mondtam, aztán pedig a miértek keresése. A nő sem hülye, nagyon is jól látja, ha a férje egy másik nővel sokkal jobban érzi magát, még ha az csak egy barátja is. Ha pedig már azt veszem észre, hogy mindenki mással jobban érzi magát, akkor az elég csak szokatlan érzéseket tud kiváltani. Olyanokat, amilyeneket előtte soha: féltékenység, utálat, harag, na meg persze a komplexusok. Nem könnyű azt feldolgozni, hogy nem is olyan rég még férfiak versenyeztek a kegyeimért, és én mégis egy olyan mellett kötöttem ki, aki semmire sem becsül. Hiszen jó nő voltam, a férfiak igencsak szemrevalónak tartottak. Megvolt a magam stílusa: szexys, mégsem közönséges, művelt, kifinomult, kedves. Nem szép dolog önmagamat dicsérni, de voltam én kedves is. Ehelyett most mi vagyok: folyton a hibákat keresem, elégedetlen vagyok az életemmel, a FÉRJEMMEL, a világgal. Ameddig éreztem a megbecsülését, addig nem voltam ilyen. Aztán, ahogy kezdte velem éreztetni, hogy számára nem jelentek semmit, nem szeret, és nőként sem tart vonzónak, azzal együtt változtam én is. Már nincs meg az életemben az a kiegyensúlyozottság, mint előtte. Férjnél vagyok, és hiába vagyok mások számára egy szimpatikus, vonzó, fiatal, csinos nő, az ő szemében nem vagyok az. Sajnos arra is rá kellett jönnöm, hogy nekem is bántanom kell őt, mert különben csak az van, hogy én sírok és tűrök, miközben ő csak kritizál, a hibákat keresi bennem, irigy rám, és bánt, bánt, bánt. Elég nyomoronc dolog az, hogy veszekednem kell vele, és megvédeni magam tőle, pont attól, aki a házastársam, a szerelmem (most már csak volt). Olyan típus vagyok/voltam, aki a párja mellett kitart jóban rosszban, aki képes az áldozatokra azért, akit szeret. Magyarán egy balek vagyok. Elég fura számomra, hogy valaki nem ismeri a köszönöm szót. Ha megdicsérem, ha adok neki valamit, ha akármi, sosem köszöni meg. Helyette van az "aha", "tudom", jah" szavak. Hát kedves férfiak, ilyen sokat jelent egy nőnek a köszönöm.

Hát igen, így kell házisárkányt képezni egy nőből. A receptje: ne figyelj rá, éreztesd vele, hogy számodra nem jelent semmit, légy mindenkivel rendes, humoros, csak a feleségeddel/barátnőddel ne, és soha de soha ne köszönd meg neki, ha a kedvedben jár!