Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Ha valaki azt mondja a párjának hogy szeretlek, az akkor úgy is van? Van olyan aki kimondja hogy szeretlek, de a valós tartam nincs mögötte? Aki még sem így gondolja azok az emberek miért mondják még is?
Van ilyen is, olyan is.
Párom és én is őszinte emberek vagyunk. Nem tudnánk olyan dolgot mondani a másiknak ami hazugság lenne.
De az exem, szemrebbenés nélkül tudott hazudni. Sőt neki életeleme volt a hazudozás. Olyan dolgokban is hazudott aminek semmi értelme nem volt. Vannak ilyen emberek. De hogy ez nekik miért jó azt nem tudom.
Az én exem is hasonló volt mint az első hozzászólónak. Utólag megfejtettem, hogy nárcisztikus személyiségzavarban szenved és akiből érdeke van annak azt tudja hazudni amit a másik hallani akar.. ha éppen azt, hogy szeretlek akkor azt hazudja. Persze valós tartalom sosem volt mögötte, az ilyen ember képtelen erre.
Az a lényeg, hogy a szavak és tettek összhangban legyenek egymással, ha a kettő üti egymást, akkor az nem őszinte..
Csatlakozok.
Az én exem is minden apróságban hazudozott, de tényleg olyanban is amiben teljesen felesleges volt.
Pl. ha megkérdeztem milyen színű felső van rajta (ez egy hülye példa) és zöld volt rajta, ő azt mondja piros. Ilyen persze nem volt, de kb. ilyen szintű dolgokban is hazudozott.
És abban is hogy szeretett :) ez inkább személyiségfüggő :)
Szerintem ez a "szeretlek" egy olyan udvariassági forma mint pl. jól áll a ruha rajtad. Lehet hogy jól áll, de egy modellen jobban állna, mégis sokat jelent a társunknak, ha megdicsérjük.
Vannak, emberek akik mondják, szeretlek, vannak akik soha. Ez utóbbi hiba szerintem.
Én jobbnak tartom ha mondjuk, van olyan nap, hogy nincs mögötte hatalmas érzelmi vihar, de jó emlékeztetni a másikat arra, hogy egykor nagy szerelem volt, most is nagy a kötődés és a szeretet. Vannak napok, amikor fásultabbak a párok, ilyenkor is jó emlékeztetni a másikat a szeretet fontosságára, és jó mondani, hogy szeretlek, még akkor is, ha akkor egetrengető érzelem nincs mögötte. Fenn kell tartani a másik figyelmét, élesztgetni kell az érzelmeket.
A saját példám a másik végleg, a szüleim sohasem mondták sem egymásnak sem nekem hogy szeretlek puszi is nagy ritkán volt. Szerintem ez így sivár nagyon. Fontos az érzelmeket kihangsúlyozni és emlegetni, ismételni és emlékezni rájuk. Erre jó az akár elcsépelt szeretlek szó is.
Sok verzió lehet.
Van, aki komolyan gondolja.
Van, aki nem szándékosan mondja úgy, ha nem szerelmes, csak vonzódik, mert összekeveri a kettőt.
Van, aki meg kifejezetten számító és aljas, és a másikat kihasználja, az meg azért mondja, hogy ne veszítse el a párját (pl. ha pénzért, lakásért, házimunkáért stb. van vele).
Ez teljesen egyénfüggő. Van aki képes úgy kimondani a szeretlek szót, hogy semmi mélyebb tartalma nincs és van aki nem.
Számomra sokat jelent ez a szó, így soha nem lennék képes úgy kimondani, hogy nem gondolom komolyan, a párom is így gondolja. Nem mondogatjuk minden nap, csak néha, de nekünk nem is kell több. E nélkül is érzem, hogy nagyon szeret. Vol olyan kapcsolatom amelyikben nagyon gyakran igyényeltem, hogy kimondja a párom, hogy szeretlek...nem véletlenül. Az a fontos, hogy ugyanúgy gondolkozzatok ebben a kérdésben.
Hogy miért mondják? Például van aki szeret hazudni, mások el akarnak érni vele valamit, stb.
Én csak az első pasimnak hittem el csak úgy,hogy azt mondta szeret. Persze miután lefeküdtünk, elhagyott. Eleve csak a szex kellett neki. Így vesztettem el a szüzességemet.
Ezek után már nem voltam ilyen hiszékeny:)
Szóval igen, van aki csak azért mondja ki mert érdeke fűződik hozzá, és nincs benne érzelem.
Így később csak akkor hittem el ténylegesen, ha ezt bizonyította is az illető.
27/N
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!