Mennyire tudnak manapság az emberek parancsolni az érzelmeknek? És kell hogy parancsoljunk? Gerincesség vagy szerelmi boldogság?

Nem minden esetben, de azért kell néha.

Például ez a barátunk párja dolog.

Én ezzel úgy vagyok, hogy (bár lehet akármennyire szép, jó az illető), mivel a barátom párja, rá nem mozdulnék. Még azután se nagyon, hogyha szétmentek vagy, ha igen, előtte lefixálnám a haverral, hogy nagy gond-e. Ha igen, akkor egyértelmű, hogy nem fogok foglalkozni az illetővel, maximum, mint barátom.

Ezt mindenki döntse el saját maga, hogy neki mi fér bele!

Nemrég volt egy kérdés, 4 éves kapcsolatba volt a lány, nem tudta mit tegyen, végül belátta jobb ha a barátja mellette marad, és nem hagyja ott egy fellángolás miatt...

Ez egy elbaszott világ, ahol a szeretet az emberek többségének lófaszt nem jelent, a többség kiszáll fiatalon egy kapcsolatban bármikor, semmire nincsenek tekintettel...

Úgy jellemezném, hogy 2 csoport vagy, az egyik fiatalon élvezni akarja az életet, kiélni minden percét. (De ez nem baj!) A másik pedig érzelmileg sokkal fejlettebb és érettebb fiatalon is, és kitart az mellett akit szeret. Sajnos mi vagyunk kevesebben...

nem értem.

Velem mindig úgy volt, ha IGAZÁN szerettem a párom, nem jutott ilyesmi az eszembe.

Egy régebbi exemnek volt egy iszonyat helyes haverja. De tényleg. Kicsit különc volt, de fizikailag is meg arcilag is nagyon ott volt.

Azon kívül, h konstatáltam magamban időről időre h még mindig piszkosul jól néz ki, egyéb eszembe sem jutott