Lányok! Ha egy férfi házias (szokott porszívózni, olykor főzni, mosni), mennyire előny ez?

Én olyan családba nőttem fel ,ahol a mamám teljes mértékben kiszolgálta a papámat. Ha hazajött a munkából, akkor kimerte neki az ebédet, bekészítette a fürdővizet... neki otthonra semmi dolga nem volt csak ledőlni a kanapéra TV-zni. Idén a nagymamám már a 3. tüdőembóliáján van, és hetekig kórházban tartották megfigyelésen. Papám egyedül maradt. Szegény papus annyira életképtelen volt, hogy azt a rizst ette 1 hétig ami maradt azon a napon, mikor a mamámat elvitte a mentő, a zöldségek, gyümölcsök már rohadtak a hűtőben, a kád ragadt a kosztól, a szőnyeg földes volt... mikor hazaértem tisztára le voltam döbbenve, hogy a mama tip-top lakása, hogy lehet ilyen lehangoló? Mert sajnos a papám még életében otthon egy merőkanalat nem rakott el az evőeszközök közé. Főztem, takarítottam (tudtam, hogy a mama nem bír mocsokban élni, így betegen is takarítani fog, ha ezt megtudja). Még mielőtt a mamát kiengedték megint el kellett mennem és kezdtek a régi állapotok visszaállni. Mikor mamám hazajött gyengén, sírógörcsöt kapott a látványtól. Én akkor megfogadtam, hogy ezt nem fogom soha átélni. Mert ismerem magamat. Én nem csak a külsőmre, hanem a környezetemre is igényes vagyok.

És amíg egyedül élek, addig max én halmozom a koszt, bár én takarítok is magam után. De ha ketten lennénk a párommal, akkor bizony ő is termeli koszt. És ha én takarítok akkor szeretem ezt az állapotot meg is őrizni.

Engem frusztrál ha a ház koszos, főleg a konyha és mosdó/fürdő higiéné. Ezt el fogom várni minden párkapcsolatomban, hogy a rendet és a tisztaságot tartsák meg.

Már nem azokat az időket éljük amikor a nő otthon vezette a háztartást és nevelte a gyerekeket (és lássuk be, nem sok család engedhet meg magának ilyen életmódot). De nem értem, hogy bizonyos férfiak miért háborodnak fel azon, amikor a nő elvárja, hogy legyen társa ebben is? A takarítás egy szükséges rossz. Én sem szeretem, de koszban még inkább nem szeretek. Én is 24 órával gazdálkodok, nem fog mindenre időm telleni (bár volt aki próbálkozott és bele is roppant).

Nekem olyan férfi kell akivel lehet 1-ről a 2-re haladni. Azzal a férfivel nem lehet mit kezdeni aki az otthoniakban nem segít. Illetve, ez a rendszer akkor működő képes ha keres is annyit a férfi, hogy eltartsa a családot. De én gyanítom, hogy nem ebbe a kategóriába tartozom.

És amiért leginkább a háziasság nálam alap: mert szeretem a párom. Ahogy a gyereknevelésben is úgy a párkapcsolatban is, az nem szeretet, hogy kinyalom sejhaját. Hogy alá teszek mindent. Hogy oklevelet adok neki, mert 1x felsöpört. Ezek a férfiak nagyon anyátlanok, nő nélkül. És ha gyerekünk lesz? És én kórházba leszek? Akkor kitől várja a dicsérő szavakat? A gyerekétől? És hogy fog róla gondoskodni? Elmegy egy kínai étterembe? És hogy vesz fel tiszta ruhát? Mosodába megy? (Itt magyar honban nincs nagy divatja).

Az a férfi amelyik elvárja ezért a becsületrend érmét az menjen a gúsba! Én segítek a mamám háztartásában, anyám háztartásában, a sajátomét is igazgatom, mellette egyetemre járok, dolgozni járok, nyelvvizsgára készülök, és olykor önkéntes munkát végzek... és senki nem dicsér ezért. Milyen üngyi büngyi vagyok. Teszem amit tennem kell. Nem a dicséretért, hanem hogy haladjak előre (a NAGYBETŰS ÉLETBEN).

Nekem a párkapcsolat az, hogy megbeszéljük és felosszuk a terheket. Akivel nem ezt nem tudom megtenni, azzal nem tudok haladni előre, sorry.

"Ugye nem válik ez nálatok idővel alapkövetelménnyé, hanem értékelitek?"

Hát el kell, h keserítselek, de ez bizony alapkövetelmény! Az a normális, ha mindenki eltakarítja a saját mocskát, ha egy párról van szó, közösen kellene eltakarítaniuk maguk után. Ezért nem jár elismerés, v jutalom, ez egy szükséges rossz, amit meg kell csinálni mindenkinek. Aki egyedül él, az is takarít, pedig nem értékeli senki! Azért teszi az ember, mert nem akar egy szemétdombon élni, koszos ruhákban járni, nem az elismerésért, nem?

Ez egyre rosszabb lesz - de kifejtem, hogy mi ezzel a hatalmas baj.

Te arról beszélsz, hogy bizony álljon le minden anyátlan és magatehetetlen férfi, itt TERÓLAD van szó, TE nem szeretsz mocsokban és rendetlenségben élni, TENEKED kell olyan pár, aki ezektől mind megszabadít, és ha a TE úri kedvedet kiszolgálta, nehogy már bármiféle dicséretet várjon érte, mert TE nem alázkodsz meg ennyire, mert ez TENEKED alap.

Aha.

És ha nem felel meg ennek az illető férfi, akkor váltasz, ami szíved joga.

Te is beleesel abba a hibába, vagy helyesebben hibasorozatba/gondolkodásmódba, amibe elég sok ember. Nevezetesen hogy nem rakod mérlegre a dolgokat, és olyan tulajdonságokat passzítasz össze, amelyek kölcsönösen kizárják egymást.

Kezdjük ott, hogy verseny van. Egyfelől előállsz egy olyan elvárással, hogy a párod vegye le rólad a hétköznapi terhek jelentős részét, és lényegében te határozd meg a mindennapi házimunkáját. Visszataszítónak tartod, hogy gondoskodj a partneredről - hisz gondoskodjon ő magáról! Mindezt miért mondod? Mert "nem akarsz háztartási robot lenni". Na most képzeld el, hogy senki sem.

És most gondolkodj el egy pillanatra, hogy mennyit fog vacillálni egy nullánál nagyobb IQ-val rendelkező férfi, hogy téged válasszon-e, vagy a te paramétereiddel rendelkező hölgyet, aki nem kényszeríti ilyesmire.

Éppen emiatt mondtam azt, hogy az ilyen hozzáállás beteljesíti az önmaga végzetét.

Biztos vagyok benne, hogy amikor lefested ezt az eszményi partnerképedet, nem egy élő, ivarérett férfiról beszélsz.

Folytathatjuk azzal, hogy el lehet képzelni azt a helyet, ahol nincs finom, meleg étel, a nadrágod magadnak mosod, az ingedet magadnak vasalod, a padlót magadnak söpröd fel.

Erről az első szó, ami eszedbe jut, az az "otthon"?

Nekem nem.

Felhozhatnám itt is a verseny szerepét, hogy tökéletesen esélytelen egy olyan nő egy normális férfi hűségére és odaadó szeretetére, aki nem tud egy lakásból otthont csinálni, de most ezt hagyjuk.

Foglalkozzunk azzal, hogy aki nem érzi a lakásában otthon magát, az nem tartozik oda. Említed, hogy mi lesz majd, ha kórházba kerülsz, majd éhen hal a magatehetetlen párod? Nem. Ott sem lesz. Az olyan ember, aki lakni megy a lakásába, és nem Haza, az az ember abszolúte nem fog hozzád sem kötődni. Nem adsz neki semmit, miért várod el, hogy ott legyen veled, amikor szüksége van rád?

Ilyen a mesében sincs. A házimunka, a mindennapi kedvességek arra valók, hogy kifejezzük a másik iránti szeretetünket és kötődésünket. Az, hogy nem mindenkit vár otthon terített asztal, de a férjedet igen, az őt megkülönbözteti a többitől. Érzi, hogy szeretve van. (Aki nem érzi, ahhoz nem kell hozzámenni.)

Bemegy hozzád a kórházba, fogja a kezedet, ha félsz vagy fáj, megnyugtat, ha rettegsz és támogat, ha egyedül érzed magad.

16 év orvosi munkája során, amiből 7 év onkológia volt, tudod, hány ilyet láttam? És hány olyat, aki egyedül halt meg, fetrengett kínjában és súlyos betegségeknél iszonyatos magányában?

Végül pedig térjünk rá a megoldásokra.

Azt tisztáztuk, hogy olyan férfi, akiről te fantáziálsz, nincs. Azt is tisztáztuk, hogy erre még vágyakozni is fölösleges, mert még ha lenne is ilyen, az sem téged választana, hanem a jobbat.

Akkor mi legyen? Azért a jó hír így karácsonykor, hogy a céljaidat a való életben is elérheted. Egy hűséges, élőhelyére igényes társat.

Ehhez mondjuk kezdetnek változtass azon, hogy hülyeségeket beszélsz.

Nem lehetek olyan megátalkodott nőszemély, mint ahogy sanyarú jövőképemben felvázolta, mert éppenséggel udvarlóim akadnak szép számmal, és ami ennél is fontosabb: hosszú párkapcsolatok születnek belőle.

Lehet csak én vagyok olyan szerencsés alkat, hogy általában olyan férfikkal kerülök össze, akiknek nem törik le a kezük a házimunka végzésénél. Bár volt egy porallergiás barátom is, ahol inkább végeztem a portörlést és porszívózást, és erre fokozottan ügyelni is kellett. Az első barátom volt talán csak kivétel, aki a kerti munkán kívül mást nem csinált meg otthon. Nála a padlón hevertek a ruhák, hajtogatásról nem is hallott még... hát a kollégiumban is hasonló kényelemben élt. Engem addig nem is zavart, hisz ő élettere azt tesz amit akar, amíg nem akart közös programokat a kis fészkében. Kezdődött a főzéssel. Megkért készítsek ebédet. A gond csak az volt, hogy egy tiszta edénye sem volt. Hát mondtam a barátomnak, hogy elmegyek bevásárolni, de én főzni csak tiszta edényekben fogok. Ha ez a feltétel nem lesz adott mire visszaérek, akkor nyersen esszük az alapanyagokat. Kezdetben nem tetszett neki a rendszer, de később megszokta: ha ő főz én mosogatok, ha én főzök akkor övé a mosogatás. És ez így volt mindennel. Ha szeretne romantikázni velem a fürdőszobába, akkor érdemes olyan állapotba hoznia a fürdőt, hogy ne több mocsok ragadjon rám utána mint előtte; és ha szeretné, hogy az ágyába hancúrozzunk, akkor a ruháit tegye el, hogy ne azon keresztül kellejen az ágyig elbukdácsolni. És lám, megtanulta mi a rend és miért fontos. És még az is kiderült a végén, hogy a barátomnál kék a padlószőnyeg :D

A saját édesanyja nem ismert rá, mert soha nem mosogatott el, de mikor ott ebédeltem náluk akkor a párom egy szó nélkül leszedte az asztalt étkezés után és szépen együtt elmosogattunk.

Én semmi felháborítót nem találok abba, ha két ember osztozik az élet szépségein és az élet terhein. Bár még közös háztartásról nem beszélhetek, soha egyik partnerem sem hidegült el tőlem azért, mert megköveteltem tőle a rend betartását. Megértették: én kuplerájba, koszba nem fogom magam otthon érezni.

Az otthon közös. Ha abban a férfi egy szalmaszálat nem tesz keresztbe (mint papám) akkor sem fogja otthonának érezni. (alig van otthon, mindig inkább kertészkedik). Az otthon a szeretet miatt lesz otthon, hogy együtt élünk benn, együtt tesszük széppé, kényelmessé. Mindkettőnk szája íze szerint lesz berendezve.

Attól még semmi sátánit nem kérek, ha felosztjuk egymás között a teendőket. Amikor én dolgozom ő pihen, és végzi a házimunka ráeső részét. Amikor ő dolgozik akkor fordítva. És szerintem ezzel nem kérek hű de nagyot.

Ismertem nőt, aki pályázott a tökéletes anyuka, a tökéletes feleség, és a tökéletes alkalmazott címre... 4 évig bírta, aztán idegösszeomlást kapott. Ha minden teher a család egyik tagjának vállára nehezedik összeroskad alatta. Én ezt látom, ezt tapasztalom.

A viszonyokat, mindig az adott helyzethez kell igazítani. Ki mit tudd tenni azért, hogy a másiknak könnyebb legyen és olajozottan menjenek a dolgok.

Volt időszakom, amikor éjjel-nappal megállás nélkül tanulnom kellett. És a barátom eljött főzni, hogy adjon nekem meleg ételt. De ezt én is ugyanúgy megtettem érte. Tudtam, hogy nem lesz ideje arra, hogy főzzön magára és arra sem, hogy beugorjon bárhova enni. Hát elmentem hozzá főztem én rá, mert nekem volt erre időm. De ugyanakkor nekem is nagyon jól esett, hogy gondolt rám, és hasonlóképp viszonozta az akkori segítségemet.

És végezetül...

Az hiszem a 2013-as év legnagyobb csalódása a #13;#8-as hozzászóló volt! Az viselkedés, amit magának megengedett az tejesen érthető egy megkeseredett többszörösen elvált férfitől. Vagy egy utcán élő (nem feltétlenül azért mert hajléktalan) bácsitól, akinek az életben a legnagyobb öröme a kanás bora. De egy orvoshoz annyira méltatlan, nem a nézete a témával kapcsolatban, hanem a kezdeti kirohanása. Én mindig úgy képzeltem az orvosokat, hogy ők magasan az átlag ember felett állnak mint tartásban, mint intelligenciába, és persze kedvességben. Ez teszi őket naggyá, hogy alázatosak az emberek és munkájuk iránt. De ez a kocsisokhoz illő modor ez minden illúziómat lerombolta, amit az orvosok emberi nagyságáról gondoltam...

Én remélem, hogy Ön a valóságban nem ilyen ember, mint amilyennek itt előadja magát.

Vagy ha mégis, akkor remélem, még valaha az életben sikerül a diplomája mellé szerezni egy kis intelligenciát és emberi jóindulatot.

Minden jót kívánok Önnek!

Szerintem meg kiskegyed a valóságban pont olyan semmirekellő, nagypofájú nulla, amilyennek itt előadja magát.

Pontosan tudod te, hogy miről beszélek. Az nem felel meg a fent leírt kritériumaimnak, akit azzal, hogy "nem kefélek veled a fürdőszobában, amíg ki nem takarítod", rá lehet venni arra, hogy ki is takarítsa.

Nem azt mondtam, hogy a zsák nem találja meg a foltját. Lesz olyan marha, aki elviseli ezt is egy ideig. Aztán vált, ha lesz jobb. Esetleg jól pofán ver, amikor már a töke tele lesz veled.

Te meg csak nézel, mint a fogyatékos tapír, és két fagyi meg Igazából szerelem között elsírod a barátnőidnek, hogy a mai világban már egy rendes férfi sincs.

Aha.

Épp ez a lényeg, amit próbáltál is elkenni, mint ügyetlen ovis a vajaskenyeret. "Voltak kérőim" meg "hosszabb kapcsolataim" = senki sem visel el tartósan. Ha megismernek, nem bírnak veled együtt lenni. Ez a helyzet. Lehet csűrni-csavarni, a te híres nevelőelméleted a valóságban nem működik. Hogy miért nem, azt a múltkor leírtam.

Külön viccesnek tartom, hogy a végzettségem fontosabb volt mindkét reagálónak, mint amit írtam (fonzi is csak magát ismételgette, meg közölte a nyilvánvalót, hogy senki nem bírja elviselni). Ezek után nekiálltatok osztani arról, hogy szereznem kéne egy kis intelligenciát.

Azt hiszem, ez az a pont, ahol már nekem írnom sem kell, mert a saját hülyeséged vadabb, mint amit itt ki tudok találni.

Továbbra is sikertelen párkapcsolatokat és a hülyeségedhez tartozó minden rosszat kívánok!

Előny.Minden nő imádná.Naná hogy értékelném.Csak ilyen férj kell nekem :)

#13 - Így 2016-ba olvasva e sorokat nagyon fáj az írásod.A kirohanásod.Az unintelligenciára utaló szavaid.Ne haragudj de felfordult tőle a gyomrom.Remélem egyszer megbékélsz magaddal és a világgal.

Szia.