Túl elvont lennék egy kapcsolathoz?

Meglehetősen ostoba kérdés, mert előbb vagy utóbb mindenki talál valakit...általában. Viszont én egyáltalán nem vagyok meggyőződve arról, hogy az én személyiségemmel ez sikerülne-e. Tehát én -nagy vonalakban:

szeretek embereket megismerni, társaságban lenni, viszont inkább preferálom a csendet, es a nyugalmat, mint a nyüzsgést

introvertált embernek gondolom magam, mert az emberekkel csak a gondolataimat osztom meg, az érzéseimet nem.

válogatott sportoló vagyok, majdnem kitűnő tanuló vagyok, német és angol nyelvből felsőfokúm van, 10 évig jatszottam hangszeren, szeretek sakkozni, illetve kedvelem a technikai sportokat, s a klasszikus zenét is -mintha egy rossz kosztümös filmből léptem volna ki...

szeretek olvasni (főleg romantikus témákat), muveszfilmeket nézni, ritkán járok szórakozóhelyekre, mert nem az én világom

sokat mosolygok, szeretek kutatni, tudom mik a celjaim, hova tartok és ambiciózus vagyok

időnként elég szarkasztikus vagyok, es gyakran hamarabb beszélek, mint ahogy gondolkodnék --- őszinteség-kérdező: 1:0

nem szeretem a lányos dolgokat (vasarolgatas, pletykalas, pasik megbeszelese, lelkem kiontese), de ha a helyzet ugy kivanja, mindenrol tudok beszelni

gondolkodásomat tekintve optimista vagyok, de logikus, könnyen túlteszem magam a kudarcokon -sportban megtanultam

rossz tulajdonságaimat tekintve: időnként lusta vagyok, túlontúl független, hamar megunom az embereket (olyankor elvonulok), nem tudtam eddig kötődni senkihez, a "vicceim" néha túl csípősek, kompromisszumot nem ismerek, és annak ellenére, hogy több fiú ismerősöm van, mint lány, ha összehoz a sors egy olyan fiúval, akiről érzem, hogy szeretném, akkor a magabiztos lányból egy szégyenlős 5 éves lesz... eddig soha nem volt barátom, és mindig sikerült elrontanom a dolgokat (lsd.oszinteseg)

Gondolatok a személyiségemmel, problemammal kapcsolatban?

Köszönöm előre is,

18/lány