Mit csináljak, ha folyton elégedetlen vagyok?

18 éves vagyok, a barátom 17. 2 éve vagyunk együtt.

Nagyon sok fiú tetszett nekem a barátom előtt, de egyik se jött össze. Utána már nagyon csalódott voltam, hogy senkinek se kellek, nem vagyok olyan, mint a többi lány...így hát amikor a barátom elkezdett udvarolni, egyből azt éreztem, ÖSSZE KELL jönnöm vele. Belső megérzés volt. Ahogy alakultak a dolgok, egyre jobban feszültebbnek éreztem magam, de nem törődtem vele. Összejöttünk, de nem voltam szerelmes, és külső vonzalom sem volt. Amikor elhatároztam, hogy szakítok, nem ment. Ahogy telt-múlt az idő, egyre jobban azt éreztem, hogy lelkileg le vagyok kötve, nem lehetek szabad, és elmartam a barátokat. A barátommal viszont nagyon jóba lettünk, ő lett a legjobb barátom, és egyre közelebb lettem hozzá, de nem volt ez szerelem. Utána pedig pánikos félelem lett úrrá rajtam a barátom miatt. Azt éreztem, ha elveszítem, meghalok, nincs tovább. Pár hónap telt el ebben az állapotban. Utána rájöttem, hogy ez nem jó. Elkezdődött az iskola, és többször is felmerült bennem, hogy szakítok, de rájöttem, hogy nagyon szeretem őt. Ugyanakkor meg bennem van egy érzés, hogy nem bírom ezt a kapcsolatot, sok nekem a leterhelés, az, hogy átkell mennem hozzá, meg ilyenek. Ugyanakkor meg aztis érzem, hogy ha elveszítem nincs tovább, nincs értelme az életemnek. Volt, hogy összevesztünk, és teljesen szétestem, azt éreztem nem tudom folytatni a dolgokat. Nem tudok szakítani mert szükségem van rá!!!! Az ölelésére, a személyiségére....mert az ilyen JÓ ember kincs, mint aki ő.

Mi lehet velem??????? Megakarom becsülni!!! De ez a rossz érzés nem hagy békén, olyan, mintha nem lenne motivációm(tény, hogy lelki gondokkal is küszködöm). A barátom meg közölte, hogy velem letudná élni az életét.

Megbolondultam?:( Nem akarom elveszteni, de nem értem mi van velem.