Nagy hülyeség lenne nem elmondani, hogy szeretem?

Mindenképpen mondd el neki! Ha többet nem találkoztok, akkor már úgyis mindegy.

Ha a helyében lennék, én tudni akarnám!

Van egy férfi, akibe hét évvel ezelőtt őrülten beleszerettem. Sosem mondtam meg neki, mert nem gondoltam, hogy lehetne köztünk bármi is. Szabadok voltunk akkor még mindketten, de idősebb is volt nálam és a kollégám volt. Rangban felettem állt. Ha lett volna valami köztünk és kiderül, mindketten elbúcsúzhattunk volna a munkánktól. Két év után most véletlenül újra találkoztunk, feleség van és két gyereke. Nekem is van már családom, de nem szeretem a párom, senkit nem tudtam Utána megszeretni. Valahogy szóba került, hogy Ő is boldogtalan és csak azért vette el az egykori barátnőjét (akivel még az egyetemen járt), mert volt egy lány, akit nagyon szeretett, de nem is remélte, hogy a lány észrevenné Őt. Nem tudott utána megszeretni senkit, de már lassan 40 lesz és szeretett volna családot, ezért békült ki az egykori exével. További negyed óra beszélgetés után bevallotta, hogy én voltam az a lány, de sosem mert kezdeményezni, mert fiatalabb is voltam, és tudta, hogy nekem nagyon fontos az a munka. Sajnos azt nem tudta, hogy viszont szerettem Őt, és a munkám távolról sem volt olyan fontos nekem, mint Ő. Még mindig szeretem, jobban, mint valaha és úgy tűnik, Ő is engem.. de már túl késő. Senkinek nem kívánom ezt az érzést. Úgy érzem, tönkre tettem az életem és a páromét is azzal, hogy anno nem mertem lépni és elmondani a kollégának, mennyire fontos nekem..