Mit tegyek? Nagyon lehetetlen helyzetben vagyok.

Barátommal egymástól 300 km-re lakunk, ami még mindig jobb, mintha kontinensek választanának el minket, de itt a legfontosabb tényező, ami meggátol: mindketten fiatalok vagyunk.

Extrém-ritkán tudunk csak találkozni, és a talik között nagyon hiányzunk egymásnak. Nekem pedig megszakad a szívem, mikor ilyenkor hallom a szomorú hangját. Ha szomorú, és telón beszélünk csöndes, de nekem meg szükségem lenne rá, hogy érezzem, hogy szeret, amit ha megemlítek, egyből jön rá a replika és meg is van a veszekedés.

Szüneteltünk januárban egy hetet, de mikor látóhatárba került egy csaj, meghátrált, mert rájött, hogy túlzottan szeret engem ahhoz, hogy csak úgy egy szünet miatt elhagyjon..

Ez volt akkor. Most múlt hét elején, szakított, merthogy ő ezt tovább nem bírja. Egy részről megértettem, hiszen egy idő után érthető, hogy hiányzik neki a "testi törődés" is, más részről pedig le voltam sokkolva, döbbenve. Ő is komolyan gondolta és én is, együtt tervezgettünk a közeli és a távoli jövőről.. Sírtam egész nap, nem tudtam elhinni, hogy az egész jövőképem egy pillanatban csak úgy darabjaira hullott. A közös sírás-rívásnak pedig az lett a vége, hogy másnap már együtt voltunk, mondván nem bírjuk egymás nélkül, még így se, hogy több 100 km a távolság.

Hogy éreztessem mégis így vele, hogy szeretem? Rendszeresen mondom neki, írom és minden.

De hogyan lehetne ezt könnyebbé tenni?

Külön nem bírnánk..

Köszönöm a segítséget előre is.