Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Szerintetek mit csináljak, elmondjam neki hogy megcsalta a barátja?
Szóval az a helyzet, hogy a barátomnak van egy haverja (legyen a neve X), és neki egy barátnője (legyen Y), akivel már 2 éve együtt vannak. Én 4 éve vagyok együtt a barátommal, tehát így régebb óta ismerem a srácot, mint a barátnője, de mi egy haveri társaságot képezünk, együtt szoktunk menni bulizgatni meg ilyenek. X mindig is ilyen nagy szoknyapecér jellem volt, sokszor csak azért volt sokáig együtt egy csajjal, hogy ne kelljen hazaköltöznie. Most úgy tűnt, hogy elkötelezte magát Y mellett, de tegnap megcsalta, csókolózott egy másik csajjal.
Az úgy volt, hogy mi később csatlakoztunk a fiúkhoz, Y próbálta elérni X-t, de nem vette fel, majd hirtelen megjelent és az egész arca csillogott (szájfény vagy ilyesmitől gondolom). Y rögtön levágta, hogy mi történt mert már történt vele ilyen régen egy exével, de én nem tudtam mi történt, felhívtam a barátomat hogy mi van, ő meg azt mondta hogy nem történt semmi, Y túlreagál valamit. Én hittem neki és próbáltam megnyugtatni Y-t és még ott védtem X-t hogy biztos nem csalta meg csak félreértés történt... Szóval külön voltunk este és próbáltam lelket önteni Y-ba, szegény nagyon kivolt, mert X volt az első olyan pasi a sok közül, akivel hosszútávra tervezett... Beszélgettünk és elmesélte hogy voltak már máskor is gyanus húzásai, nagyon bizalmatlan már vele szemben, csak hát szereti nagyon, de a srác meg azért nem szakít vele mert ott lakik Y-nál szinte ingyen és persze nem akar hazaköltözni... Aztán eltelt az idő, mi hazamentünk a barátommal, de ahogy eljöttünk, kb 5 perc után már el is árulta nekem, hogy X tényleg smárolt egy másik csajjal, én meg totál kiakadtam ezen mert még ott védtem X-t meg ott játszotta az ártatlant amikor próbált beszélni Y-nal hogy ő nem csinált semmit, stb, szóval sokkolt a dolog. Amúgy nem azért nem mondta el eddig nekem mert nem akarta, csak ő is a telefonbeszélgetés után értesült ezekről, Y előtt meg nem akarta mondani....
Szóval most nem tudom mit csináljak: áruljam el Y-nak hogy X tényleg megcsalta és végig undorító mód hazudott a szemébe vagy inkább ne mondjak semmit? Szerintem úgyis kiderülne hogy tőlem tudta meg, úgy meg elveszteném a barátom bizalmát és nem mondana nekem semmit mert elkotyognám... de másrészt nagyon sajnálom szegény Y-t hogy még eltartja azt a r0hadékot....
Mit tegyek szerintetek?
Gondold magad bele az ő helyzetébe, te mit szeretnél?
Egyébként szerintem mond el, szemétség, ha tudod, hogy megcsalta a barátja, és nem mondod el neki.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!