Beleszerettem a legjobb fiúbarátomba, akinek van már barátnője, de nem alakulnak valami fényesen a dolgaik. Most milyen lépést kellene tennem?

Tudom, fiatal vagyok még, most kezdtem a középiskolát, volt már egy barátom, akivel nem rég, olyan két hónapja szakítottunk... Afféle diákszerelem volt, de én sokáig gyengéd érzéseket tápláltam iránta, ez volt az első igazi szerelmem. Róla meg kiderült, hogy egy szoknyapecér, most is van egy barátnője, de ez nem is olyan lényeges a történet szempontjából... A gólyatáborban a volt barátom egyik haverjaként és osztálytársamként ismertem meg azt, akiről most komolyabban lesz szó. Már az első beszélgetésünkkor szimpatikusnak tartottam. A bogrács vigyázáshoz kettőnket bízott meg sz osztályfőnök. Aközben (mint ahogy az általában lenni szokott az ismerkedő embereknél) sokat beszélgettünk. Szóba jött az én barátom is, az ő barátnője is, meg az, hogy számos dologban egy az ízlésünk. Nagyon jól megértettük egymást. Igaz, a második nap festős program volt, és véletlen leöntött egy kis festékkel, mire én lehülyéztem, nevetségesen hisztiztem, mintha azzal megmentettem volna ruhámat... Utána egy jó két hétig folyamatosan szekáltam. Ezért a festék-ügyért, pedig számtalanszor bocsánatot kért a nap folyamán, és ki is jött a nadrágomból is, a pólómból is azonnal. Egy jó óra múlva meg is száradtam, nyoma se látszott a festéknek, de nem is tudom, miért olyan gyerekesen b******ttam.... Viszont a tanár egymás mellé ültetett bennünket angol órán és kiderült, nagyon gyenge angolos. Pedig így is a leggyengébb csoport vagyunk az angolosok között... Valamiért megsajnáltam, és segítettem neki folyamatosan mindenben. Óra előtt kikérdeztem, nagyszünetben gyakoroltam vele, pedig nekem is eléggé minimális a tudásom... Szép lassan összebarátkoztunk, és mára már elválasztatatlanok vagyunk. Az osztályban az volt osztálytársa (aki neki is és nekem is legjobb barátom) is hozzánkcsapódott, és hárman vagyunk egy kis csapat. :) Bizalmasan elmondta, hogy nem tudja, mi lesz a barátnőjével, meg vele, merthogy a lány azt mondta neki, nem tudja mit érez iránta, folyamatosan elutasítja a randimeghívásait, de az anyja nagyon erőlteti hozzá. Nem tudom, miért. Az anyja szerint én vagyon a r****c, aki jövendőbeli veje és a lánya közé áll, pedig még járnak. Amúgy is 14-15 évesek vagyunk, hol van még a házasság! A barátom számára is kezd ez az erőltetés terhessé válni, plusz lassan ő is úgy érzi, hogy nem tudja, milyen érzéseket táplál a barátnője iránt. Ugye most nemrég kezdődött az őszi szünet, de az első napján nekünk még be kellett menni bemutató órára. Én kölcsönadtam a számológépem egy srácnak és naki még órája volt, rá vártunk. Ott volt Ő is, és a közös barátunk is. Nem tudtuk, mikor végez, és anyuval megbeszéltem, hogy ilyen és ilyen okok miatt a későbbi busszal megyek haza. Oké, renden... Persze addig mit csinál három barát? Hülyül, természetesen. :) Ez a két idióta jól összefogott ellenem, és megvicceltek, hogy eltüntették a verseimet (verseket írok titokban, és csak nekik mutatom meg) és mikor előkerültek, örömömben (nagyon sok van már, kár lenne értük) megöleltem a barátomat. Ő persze kedvesen, félig nevetve, félig megilletődve visszaölelt, és jó szorosan odahúzott magához. Mire a másik barátunk meg elkezdi mondani, hogy én biztos szerelemből öleltem meg Őt. Én hevesen tagadtam, pedig abban a pillanatban hideg zuhanyként tört ráma felismerés: beleszerettem. Pedig barátnője van, már két éve. Igen, tudom, a kapcsolatuknak valószínűleg hamarosan vége, én mégis úgy érzem, ez nem helyes, mert még együtt vannak, és fenn áll a valószínűsége, hogy esetleg nem, és újra egymásra találnak... Az alatt a pár nap alatt, amit nélkülük töltöttem el, rájöttem, hogy nagyon hiányzik, és alig várom, hogy újra lássam... Tudom, hogy ő azt a másik lányt szereti, mégha most rosszul is áll a szénájuk, mert nemsokára lesz a szülinapja, és nagyon készül rá, hogy valami egyedi dologgal lepje meg. Mégis úgy érzem, nem tudok többé rá barátként tekinteni, de nem mondhatom el neki, mert akkor tönkremegy a barátságunk, inkább maradok így, ahogy most. Viszont így meg nagyon rossz, mert a közös barátunknak nem mondhatom el, elmondaná neki, így is nyaggat, hogy valljam már be, olyan nevetséges vagyok, amikor eltagadom... Most akkor mit tegyek? Segítséget kérek!