Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Fiúk, szerintetek miért csinálja ezt a barátom?

Figyelt kérdés

Nem a barátom, "nyílt kapcsolatban" vagyunk, ami nekem most meg is felelne, szeretem, de most ez így jó - én nem fekszem le mással, ő elvileg azzal, akivel akar, gyakorlatilag ha nagyon berúg, felvisz egy csajt, aztán reggel kiteszi és kész. (Ezt ő mondta.)

(Korábban pont fordítva volt, én pasiztam szabadon, ő meg szerintem nem volt más csajjal. Úgyhogy egy szavam nem is lehetne. - de fontos, hogy ezt a korszakot én már lezártam, kértem is, hogy felejtsük el.)


Engem régebb óta ismer, talán csak ezért nem tesz ki reggel, filmezünk, kicsit bulizunk, bemutat a barátainak, zavarja, ha "nem szeretkezünk, csak dugunk", amikor beteg, áthív, hogy ápoljam, amikor mondom, hogy ha fáradt, akkor átmehetek máskor is, akkor is azt mondja, hogy jöjjek, de nem szexelünk. És már egyre többször van, hogy csak aludni megyek át meg filmezni.

Amikor megvan, direkt nem is hívom, de akkor már hív, hogy hová tűntem... mondom neki, hogy megvan, most minek menjek át... de jöjjek...

Összebújva alszunk, TV-zés közben is fogja a kezem.


Én ezt nem értem. Mi jár ilyenkor a fiúk fejében??

Ez nekem inkább hasonlít egy kapcsolatra, amiben nincs szex, mint egy olyan kapcsolatra, aminek a lényege pont a szex lenne.


Nyilván ezt vele is megbeszélhetném, de csak pár hónapja ért véget egy hosszabb kapcsolata, nekem tényleg bármi jó, örülök, hogy megint a közelében lehetek, tényleg nagyon megszerettem, csak most minek beszéljek vele erről, szerintem ő sem tudja, mit akar. Erőltetni semmit nem akarok, nem akarom, hogy félreértse és úgy érezze, hogy siettetni akarom, gyógyulgasson csak a lelke, annak idő kell, aztán az is lehet, hogy soha nem akarná, hogy a barátnője legyek.


Azért kérdezlek titeket, mert vele most ezt a beszélgetést nem is erőltetném, de azért fúrja az oldalamat a kíváncsiság, hogy pasifejjel ez hogy néz ki...


2013. okt. 28. 13:49
 1/6 anonim ***** válasza:
Többet akar tőled.
2013. okt. 28. 13:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/6 anonim ***** válasza:
Szerinte szeret, csak neki ez így kényelmes, hogy nincs semmi kötöttség. Ha kellesz így-is úgy is mindig ott vagy neki. Akkor meg minek ígérjen meg bármit? Mázlija van veled nagyon. Ha ez így téged zavar, kicsit lépj a tökére, és mond azt, hogy téged már zavar, hogy nem számíthatsz rá igazán... szerintem megérti. Ha meg nem, akkor mindegy is.
2013. okt. 28. 13:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/6 anonim ***** válasza:
Fontos vagy neki. Meg fog komolyodni és rájön, hogy ki a fontos, és más nem fogja érdekelni, csak te. Hány évesek vagytok? Ebből előbb-utóbb házasság lesz...
2013. okt. 28. 14:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/6 anonim ***** válasza:

Nálunk is hasonló a felállás,annyi különbséggel,hogy már egyikőnk sem megy máshoz,viszont a régebbi dolgok miatt belépett a féltékenység,és a bizalom hiánya,ami miatt civakodások vannak.Ráadásul nemrég vallottuk be egymásnak,hogy többet éreztünk egymást iránt,szerelmet.

Úgyhogy nálatok is esélyes a dolog egy kapcsolatra.

2013. okt. 28. 14:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/6 anonim ***** válasza:
A párommal mi is hasonlóképp indultunk. Aztán egyre több időt töltöttünk együtt, arányaiban egyre többet beszélgettünk, totál szexmentes programokat szerveztünk... idővel egymásba szerettünk és most mi vagyunk a világ legboldogabb párja :)
2013. okt. 28. 14:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/6 A kérdező kommentje:

Ő 33, én 24.

Az egyik válaszra reagálva írom, hogy engem ez nem zavar, és tulajdonképpen mindenben számíthatok rá.

Remélem, tényleg elfelejtettnek vehetjük a pasizós korszakomat.. tudom, hogy a férfiak erre sokkal jobban ki vannak hegyezve. de látnia kell, hogy megváltoztam.


Köszönöm mindenkinek a válaszát!:)

2013. okt. 28. 15:33

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!