Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Szerintetek hány hétig működhet, Közte és köztem?
Két hete ismertem meg mostani barátomat, el vitt múlt pénteken a szüleihez, megmutatni édesanyjának, és a várt eredmény helyett, az édesapjával lettem jóban. Édesanyja féltő, és felmérő volt, húga a barátomnak szkeptikus.
Elég hamar túl estünk szokásaink kimutatásában, én is és ő is. viszont hibáztam, mikor haza hoztam és bemutattam édesanyámnak. Gondoltam mért is ne. semmi komoly. akkor még nem árulta el h szeretne tőlem párkapcsolatot.
eltelt két hét, és édesanyám ellen szeretett volna hangolni kissé, de érezhető volt a szándék, mikor közös programokat terveztünk annyi beleszólási jogom volt hogy adjak néhány ötletet, és egy igent vagy egy nemet mondjak rá.
ha nem csal a megérzésem, akkor, csak az együttlétek miatt tartana meg. Mind azon által, 2 hét után felvetette hogy költözhetnék hozzá is.
édesapja nyugdijazott katona tiszt, édes anyja szintén nyugdijazott katona (irodai munkát végzett) húga ügyvédi asszisztens, ős pedig mozdonyvezető.
szerintem nem illek kertészként oda, azon felül még jobban nem hogy most is közép sulis vagyok. mert ugye érettségi nélkül nincs semmi. ahogy diploma nélkül sem.
"nem árulta el h szeretne tőlem párkapcsolatot"
Mégis miben voltatok akkor?o.O Ne haragudj, de elég fura egy nő vagy. Te nem érted mi van mikor téged nem lehet érteni. Azt mondod a párod biztos a szex miatt van veled mikor nekem az jön le, hogy a párod igen is komolyan gondolja és te akarsz csak szexet. Te nem vagy szerelmes, kizárt.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!