Járt utat a járatlanért el ne hagyj?!

Több mint két évet voltunk együtt a barátommal. Én vidéken tanulok főiskolán, ő Budapesten.Idén kollégista lett, és megismerkedett valakivel, akivel az egész barátságnak indult, de több lett belőle és szakított velem,mondanom sem kell, a lányt 2-3 hete ismeri. Kicsit rátettem én is a lapáttal,hogy így érzett,így lépett,de úgy érzem,össze van zavarodva,nekem tagadja a lányt,a lánynak tagad engem. És azt mondta pár hónap múlva kopogtatok nálad,majd hogy jaj nem,én nem esek bele ebbe a hibába. Mármint hogy most hirtelen összejön valakivel,aztán rájön,hogy én kellek neki. Mert hát lássuk be, a fiúk később dolgozzák fel a szakítást,mint a lányok,és úgy vagyok vele,ha most a szakításunk alatt/után már egymás szájába lógnak,annak nem lesz jó vége. Mert egy szakításnak is megvan a maga folyamata,ennyi idő után azért még keresed a régi érintését,tulajdonságait stb az újban. Szeretném, ha minél előbb rájönne,mit veszített,és meg kellett volna beszélni a problémákat,nem pedig beleugrani egy másik kapcsolatba. Mit gondoltok,lehet hogy rájön,nem így kellett volna? Vagy lehetséges,hogy beleugrik és vele boldog lesz? Több mint 250 km-re laknak egymástól és a párom ritka lusta ember... Plusz egy kollégiumban laknak,örökké egymás szájában,ez nem egészséges,egy bulik..a páromnak pedig lételeme a szabadság.