Helyesen cselekedtem?

Szóval az a helyzet, hogy a párommal mostanában eléggé ellaposodott a kapcsolatunk. Már természetesnek veszi, hogy vagyok neki, sokszor tiszteletlen velem szemben, nem becsül meg. A hétvégén volt egy veszekedésünk, ami miatt többet nem akar átjönni hozzánk (ez hosszú lenne, de dióhéjban: a szüleimmel van baja, de a szüleim nem utálják meg semmi, de ő megfogadta hogy többet be nem teszi a lábát hozzánk, pedig a szüleim szinte hajnaltól késő estig dolgoznak, itthon sincsenek). Már volt egyszer ilyen, de utána csak átjött, most viszont megint "fogadalmat tett".

Elkezdtem egy könyvet olvasni a párkapcsolatokról és úgy döntöttem kipróbálom a benne leírtakat.

A szitu a következő: a barátom (15 km-re lakik) holnap bejön ide a városba, farmernacit akar venni. És mondta hogy vigyem el neki a szemcseppjét, amit itt felejtett. Ez egyértelmű üzenet arra hogy találkozni akar, menjek vele ruhát nézni, stb de esze ágában sincs átjönni persze. A reakcióm: oké, szóljon ha beért a városba és odamegyek. --> nem kérdeztem meg mikor ér be, mikorra kell odasietnem és várnom rá, hanem majd megyek valamikor, amikor az én időm is engedi.

Aztán hívott, de nem vettem fel. Mikor másodjára hívott, akkor felvettem, kérdezte hogy mi újság velem.

Amit ilyenkor általában mondok: ó semmi különös, netezgetek (ami neki ebből lejön) --> halálra unom magam, alig vártam már hogy hívj.

DE amit most mondtam: ó ne haragudj, nem hallottam hogy kerestél mert épp vacsoráztunk és beszélgettünk a szüleimmel. Nemsokára veszek egy jó forró fürdőt, aztán megnézek egy jó kis filmet, már alig várom! --> van más elfoglaltságom is, nélküle nem áll meg az életem.

Aztán megkérdezte, hogy akkor viszem-e neki a szemcseppjét holnap, mert ő úgy gondolta hogy délután jönne be a városba. Erre én azt feleltem, hogy óó sajnos az nem jó, mert délután jönnének hozzánk munkások lemérni valamit és hát mivel csak én vagyok itthon, így nekem kell beengednem őket. Ez persze nem igaz, de most szükségesnek éreztem egy kis füllentést. Erre ő elszomorodott, hogy milyen kár, akkor nem tudunk találkozni (vagyis hát tudnánk, ha átjönne). Azt feleltem erre, hogy hát igen sajnos, de majd talán legközelebb. Szóval nem estem kétségbe hogy "úristen mi lesz most nem találkozunk" és tepertem foggal-körömmel hogy megoldjam a találkát ahogy máskor szoktam.

Jól cselekedtem szerintetek?