S. O. S! Már nem vagyok szerelmes?

9,5 éve vagyunk együtt. Sok nehézség és sok boldogság történt velünk, van két gyerekünk, mindig hasonlóképp képzeltük el a jövőt. De mostanában bennem valami nagyon megváltozott. Ha mondja hogy szeret szinte semmit nem érzek. Ha összebújunk, nem az igazi. Érzem hogy már nem szeretem. Persze ha arra gondolok hogy elhagynám akkor azért megfájdul a szívem, de leginkább azért mert mi lenne vele nélkülem? Mert hogy ő meg nagyon szeret. Na meg a féltékenység gondolata, hogy mi lenne ha egysezr meglátnám egy másik lánnyal... Volt már hogy elkalandoztam olyan dolgokon hogy mi lenne ha ezzel vagy azzal a pasival összejönnék. Hogy akkor mi lenne a gyerekekkel? Új "apukát" kéne választanom? hogy mondanám ezt el nekik? De aztán végül odajutok hogy nem tudnám a gyerekeimmel ezt megtenni. Mindig annak a híve voltam hogy ha valami elromlik nem eldobjuk hanem megszereljük. Sokszor foltozgattam össze szétesőnek tűnő kapcsolatunkat az évek során. Sokszor volt hogy én vittem tüzet ellaposodott életünkbe. De most valami más. MÁr nincs kedvem összebújni vele, már nincs kedvem hallgatni hogy állandóan panaszkodik. Sokszor veszekszik, a gyerekekre is sokszor ok nélkül szól rá, olyankor persze összeveszünk mert neki nem tetszik hogy a gyerekek mellett állok ki. Mert hogy így akkor az ő tekintélye elvész. Minden egyedül csinálok itthon. Még egy kanalat sem rak arrébb. 1,5 éves a kicsi, itthon vagyok. Mosok főzök takarítok, játszok. És még arra sem képes hgoy este mikor a munkából hazajön, játsszon kb 30percet velük amíg én lefürdök. Nekem csak akkor jut idő a fürdésre ha már a gyerekek alszanak. Zoknit én készítsek ki neki reggelre, a hátát mossam már meg, kávét főztem e, öntsek inni neki... szóval csak ugráltat. Régebben mikor én dolgoztam és a ngyobbal ő volt itthon egy ideig mert munkanélküli lett, akkor viszont mindent megcsinált. EGyedül a pelenkázást nem, oylankor elvitte az anyjáékhoz a bébit és azok tették tisztába. De ezen felül estére mire hazaértem fáradtan mindig volt valami kaja (pl virsli) az asztalon, elmosogatott összepakolta a játékokat, volt hogy egy kis telefonos segítséggel ugyan, de kimosott. Most még nekem kell a tüzifát is behordani helyette. Mert ő fáradt mert egész nap dolgozik. Azt gondolja hogy nekem nincs nagy munkám itthon a gyerekkel, meg a háztartással. Pedig van! Mit teygek vagy mi a baj? Ennek a kapcsolatnak már lőttek? Őszintén válaszoljatok, nálatok mi a helyzet? Vagy ez innentől kezdve mindig így marad? MÁr szinte nem is érzem "szükségesnek" hogy egy férfi legyen mellettem. Minek? hogy csak még eggyel több embert szolgáljak ki? Engem ki fog kicsit kényeztetni meg bíztatni meg támogatni? Mivel én nem vagyok kereső, így szinte semmibe nincs beleszólásom. pl szeretnék már jópár éve kiskutyát a gyerekeknek. dE mivel ő nem akar lakásban egyáltalán, meg a kutyának csak láncon a helye, meg idegesítené csak az ugatással, ezért nincs kutyánk sem. Nem tudom továbbképezni magam mert most arra nicns pénz, nem járok szoliba műkörmöshöz fodrászhoz vagy kozmetikushoz. Ruhákat is csak akkor vehetek magamnak ha már feltétlen msuzáj mert kiszakadt a régi, vagy lyukas lett a cipő. A gyerekekkel könnyebb mert sok örökölt ruhát kapunk, de már mióta mondogatom neki hogy ezt is meg azt is kéne venni nem tetszik neki. ő kezeli a pénzt én néha kapok egy kis zsebpénzt kb 1000ft-ot. amit sosem merek elkölteni mert annyi mindent vennék belőle hogy ahhoz meg túl kevés. bezárva érzem magam és ráadásul már a szerelem is elmúlt ami legalább könnyebbé tette elviselni ezt a sok hülyeségét!