Én ezt érdemlem? Ennyi ami jár? Miért szeretem még mindig?

Nem szeretnék beállni a buta kérdéseket feltevők sorába, de olvasgattam és annyi hasznos véleményt találtam, talán nekem is segítetek. Párommal 3 éve vagyunk együtt. Van egy pici lányunk, egy éves lesz. Párom mindig is nagyon zárkózott típus volt, de azért ha úgy adódott a helyzet, hogy szükségem volt az érzelmi támaszra, akkor tudott mondani kedveseket. Most már jó ideje magányosnak érzem magam. Egész nap robotolok a házimunkával, folyamatosan olyanokat főzök, hogy a kedvére tegyek. Minden nap takarítok, mosok, persze a kislánnyal kétszer megyek ki sétálni, vagy a játszótérre. Minden nap kisminkelem magam, megcsinálom a hajam, használok parfümöt, szép ruhákban megyek még a boltba is. Nagyon hiú vagyok, szóval ezt inkább magam miatt csinálom, csak azért írtam le, hogy nem az a gond, hogy elhagytam volna magam. Nagyon sokat foglalkozok vele, masszírozom, beszélgetést kezdeményezek, de mindig leráz. Semmiben sem segít, mondván ő dolgozik. Hozzáteszem más apukák halálra gürizik magukat, Ő minden nap elkésik a munkahelyéről, kilenc-tíz körülre ér be, hatra már itthon van és a hétvége is szabad. Imádja a kislányát de nem tud vele játszani, vagy nem akar ezt nem tudom. Semmilyen közös családi programra nem tudom rávenni. Sem kettesben eltöltöttre. Ha hazajön beül a gép elé és onnantól megszűnik neki a világ. Ha a kislányunk a nagyszülőknél van akkor meg egész nap a gép előtt ül. Hétvégén szintén. Nem akarom felróni neki, mert hát a szabadidejében csináljon ami jól esik, de próbáltam már vele kismilliószor megbeszélni, hogy magányos vagyok, semmi segítséget nem kapok és a kislányával is úgy érzem, mint apa több időt kéne együtt töltenie. Erre azt mondja, hogy sokat van vele. Tényleg imádja, ezt látom,érzem, csak kicsit fáj, hogy csak én játszom a kicsivel. Mostanában a pénzen is veszekszünk, mert én kevesebbet kapok,mint ő, mégis a drága dolgokat, pelenka, tápszer, ruhák a gyerkőcnek,kosztpénz én veszem meg, így hó végére nálam már alig van pénz, és veszekszik velem, hogy én két nap alatt elherdálom a pénzt aztán megyek kérni tőle zsömlére.

Magamnak már kb fél éve nem vettem még egy csokit sem. És nem két napig tart a pénzem, de 60 ezer hamar elmegy, mert én töltöm fel a fagyasztót meg a pelenka is nagyon drága. Semmi érzelmet nem kapok már tőle, néha ad egy puszit, vagy megölel, de tényleg ritkán. Hetente egyszer szexelünk, én keveslem, de megértem, hogy fáradt, én is az vagyok. Azon gondolkoztam látva az ismerőseimet, boldogok, szuper férj, aki segít,aki babázik, és simogatja a feleségét és mondja neki, mennyire szereti, én meg boldogtalan vagyok,de mégis szeretem a párom. Akkor nekem ezt rendelte a sors? Ennyit érdemlek és ez lesz már életem végéig?