Én gondolom rosszul? Túl sokat várok a barátomtól?

Párom részéről kissé azt tapasztalom, hogy nem áll ki mellettem... Konkrét példát kettőt mondanék, érdekel, hogy én látom-e irreálisan a szituációkat.

1. Mikor összejöttünk és bemutatott a barátainak (25-30 év közötti férfiak), ők elkezdtek "utálni", annak ellenére, hogy egyáltalán nem is ismernek. Velem csesztették a barátomat, rendszeresen hívogatták mikor tudták, hogy együtt vagyunk, és oltogatták, hogy "papucs vagy, megint a nőddel lógsz" hasonlók. Illetve az egyik srác megpróbált kifúrni barátom anyjánál... Ha találkoztunk velük, nekem nem köszöntek, de mindenki másnak névre szólóan igen. Ezt a barátom szó nélkül nézte. Én mondtam neki, hogy ez nem okés, talán tennie kéne ez ügyben.... Ígérgetett, halogatott, végül nem történt semmi a részéről.

- én úgy gondolom, férfiként, s főleg ha komolyan gondolja a kapcsolatunkat, ki kellett volna állnia mellettem és le kellett volna állítania a barátait. Főleg mert, ha annyira barátok, nem is kellett volna csesztetniük...

A történtek alapján kaptam egy képet a barátairól. Szerintem baromi primitíven viselkednek, és gáz, hogy felnőtt férfiként olyanok, mint a 10 évesek.

Erre fel barátom szerint én vagyok a bunkóp*csa, mert nem is ismerem a barátait, mégis "méltatlan szavakkal" illetem őket, és nem veszem figyelembe, hogy a barátai és milyen jó emberek... Így 10 hónap után ez jött elő, ebben a formában.

2. Párom, mikor bemutatott a főnökének, közölte, hogy bármit mond, bármit csinál, véletlenül se legyek bunkó mert elég különc ember és nem akar rosszat, mégha hülyén is viselkedik... Eleinte csak mosolyogtam, bólogattam, már amikor találkoztunk. Majd a főnöke kb 1 hónap ismeretség után elkezdett túlságosan közvetlen lenni velem. Egyre közelebb jött (amit egy idegen férfitól rossz néven veszek), egyre perverzebb vicceket mondott, majd elkezdett találkozáskor "megölelgetni", a hátamat simogatni... Az első 1-2 megnyilvánulás után egyértelműen tudtára adtam a barátomnak, hogy ez baromira nincs jól, és ha nem ígértette volna meg velem, hogy véletlenül se szóljak rá a pasira, akkor én már felpofoztam volna. (Megjegyzem, a barátom szeme előtt ölelget, simogat, hiába húzódnék el, magához szorít!) Barátom mondta a szokásost "ő ilyen, nem akar rosszat.. de biztos látja, hogy nem szereted és abba fogja hagyni" ... kb 3 hét telt el így, hogy lényegében menekülnöm kellett a főnöke elől, mire végül kitalált egy hazugságot, hogy lekoptassa rólam valahogy. Azt mondta neki, hogy senkitől se szeretem (mg tőle, azaz a barátomtól sem) ha ölelget, ezért legyen kedves ezt mellőzni.

- lehet, hogy én vagyok a hülye, de én pasiként az első "simogatás" után megmondtam volna a főnökömnek, hogy ne csinálja... úgy érzem ezzel engem is megalázott, és saját magát is. mellesleg dühít, hogy saját magamért sem állhattam ki...

én látom rosszul a dolgokat? túl sokat várok a barátomtól?

hogyan lehetne megoldani az ilyen jellegű problémákat?

19N, 20F