Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Párkapcsolati problémák » A barátom figyelmen kívül hagy?

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

A barátom figyelmen kívül hagy?

Figyelt kérdés
A barátommal egy hete jöttünk össze, de már tavaly november óta ismerjük egymást. Idő közben jó barátok lettünk és mint utóbb kiderült mindketten kerülgettük egymást azon gondolkodva vajon tetszünk-e a másiknak. Múlt hétfőn bevallotta nagy nehezen, hogy mindig is nagyon tetszettem Neki, majd rákérdezett, hogy én hogy érzek. Hát ugyanazt. Még azon a héten csütörtökön találkoztunk megint és hát össze jöttünk. Ott aludtam Nála, reggel haza hozott mert Ő dolgozni ment de kb 4 óra múlva rám írt, hogy reméli tudtam még aludni. Pénteken is találkoztunk de csak egy rövid időre. Szombaton csak váltottunk néhány sms-t. Aztán úgy gondoltam nem zavarom pár napig, mert nem vagyunk összenőve. Elég sokat dolgozik (2x Vele is mentem) szabadnapja nincs. 6 hónapig lakótársak voltunk tehát tudom, hogy ez igy van. Aztán szerdán végülis rá irtam, hogy remélem minden oké. És hamar vissza irt, hogy igen csak minden éjjel dolgozott vasárnap óta szóval elég fáradt. Ma reggel irtam Neki, hogy ha van kedve és ráér találkozhatnánk. De még nem válaszolt. Tudni kell, hogy amig csak barátok voltunk rengeteget irogattunk, elég bőbeszédű...Rengeteget segitett mióta ismerem, kedves, figyelmes, Ő is szokott először keresni nem csak Én...De mióta össze jöttünk valamiért úgy érzem nem is veszi komolyan ezt az egészet. Az biztos, hogy többet nem írok rá, ennyi büszkeségem nekem is van. Még most is várom, hogy irjon..ne haragudjatok, ha hosszú lett, azért remélem elolvassátok, mert nem tudom mit csináljak. Nem akarok se idegesitőnek se tapadósnak, hisztérikának tűnni.

2013. aug. 22. 14:08
 1/2 anonim ***** válasza:
100%

Szerintem, csak új a szitu és még nem tudjátok jól kezelni a hirtelen jött változást. Ne aggódj és ne kerüld! a Szerelem nem a büszkeségről szól. Ha tudod, hogy sokat dolgozik, légy türelemmel, foglalkozz vele, beszélgess vele, biztos jól esik neki. Esetleg valamelyik nap lepd meg egy kávéval, amikor tudod, hogy szünete van, vagy a nap végén.

Ne sugalljon hosszú ráakaszkodást, csak épp annyit, hogy Hiányoztál ;)

és nyugi :) Minden rendben lesz ,csak meg kell szoknotok az új szitut :)


19L

2013. aug. 22. 14:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/2 A kérdező kommentje:
Köszönöm szépen, hogy válaszoltál :) Igen, szerintem is közre játszhat, hogy új a szitu..Elvégre eddig csak barátok voltunk.Ismerem az előző kapcsolatait, utálja ha a nyakán lógnak és féltékenyek, ezért is szakított Velük. De hát ki szereti az ilyen hisztérikákat? Jól tudja, hogy Én nem vagyok ilyen és mondtam, hogy bízhat bennem mert Én bízok benne.A munkájáról...Nos hát Angliában élünk mindketten, Ő angol :DLondonban dolgozik, vagyis ott veszi fel a szállítmányt amit visz mindenfelé az itteni megyében.Tudom mi hogy megy, hisz irtam, hogy 2x is Vele mentem.Kb másfél órányi autóút a városunktól.Mivel tudom, hogy fáradt nem szándékozom ide oda ráncigálni ezért csak annyit irtam ha munka után van kedve jöjjön el hozzám, aztán döglünk együtt meg ígértem Neki egy masszázst is amit el is vár, hogy bepótoljak :))Munkaidejében is sokat rám ir, van, hogy csak úgy éjszaka mert épp akkor ébredt fel...Csak ez most új Nekem, hogy múlt szombat óta váltottunk vagy 3 sms-t és egy hete nem láttam:/Nem akarok "izé" lenni, de ha nincs kedve, nem ér rá, más terve van 10mp megirni és nem esz a fene, hogy miért nem válaszol már 6 órája..amúgy 22L/28F
2013. aug. 22. 15:02

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!