Tanácstalan vagyok! Szerintetek van értelme folytatni?

Tanácstalan vagyok! 7hónapja vagyunk együtt párommal. Még korai a kapcsolat, nagy szerelemnek kellene lennie, meg boldogságnak, de sajnos nem ezt érzem. Én azonnal belé szerettem, ő nehezebben, maga a kapcsolat jó, sosem veszekedtünk még, folyton visz mindenhova, nem egy otthonülős típus, nem sajnálja rám az anyagi dolgokat sem, amikor beteg voltam, rengeteget költött rám, hogy felépüljek, éreztem, hogy aggódik értem. Tökéletes kapcsolat lenne, csak az a baj, hogy a barátok nála a fontossági sorrend legeleje, tény, hogy mindig megyünk valahova, de mindig jönnek a barátok is, ami nem lenne baj, ha néha lehetnénk, vagy mennénk valahova kettesben is. A velük töltött idő neki mindig fontosabb, akkor nem számít mennyi az idő, vagy reggel lesz e munka. Ha velem van, mindig fontos, hogy időben hazaérjen, hogy aludjon, még akkor is ha azon a héten akkor az egyszer tudtunk csak találkozni egy órácskára. Többször volt olyan, hogy szerveztünk volna közös programot, majd hívták a barátok, és inkább velük töltötte az időt. Többször mondtam neki, hogy rettentő rosszul esik ez nekem, nem az a baj, hogy a barátaival van, legyen.. de akkor amikor nem tudnánk együtt lenni, mivel sajnos más munkabeosztásban dolgozunk, így kevés alkalom van a találkákra. Amikor végre együtt vagyunk is, akkor sem az a "szeretgetős fajta" ritka az, ha becéz, vagy megölel, vagy azt mondja "szeretlek". Én sajnos eléggé romantikus/lelkis ember vagyok, és nagy igényt tartok rá, hogy éreztessék velem, hogy szeretnek, hogy kicsit babusgatva érezzem magam :-) Ne folyton, de nagy ritkán igen is szükség van rá! Ez rettenetesen hiányzik, és talán pont emiatt érzem boldogtalannak magam. Hiába mondtam neki ezeket, az volt a válasz: " Mondtam, hogy szeretlek, ha változás lesz szólok". Szeretem, de boldogtalan vagyok... :( Úgyérzem gyerek még, nem tudom, hogy változni fog-e még, vagy képes e felnőni még, hisz most 27éves. Udvarias srác egyébként, kedveli az egész család, nagy nyomástgyakorolnak rám, hogy: "Ezt a fiút el ne veszítsd stb." Hiába kedves, meg törődő, és rettentően szerelmes vagyok, érzem azt is, hogy nem akarom elveszíteni, mégis nagy terhet érzek a vállamon, nem jó ez így.. :( Mit tanácsoltok?