Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Normális dolog, hogy a párom exe még mindig ezt csinálja (lent)?
Lassan 7 éve vagyunk együtt a párommal.Ez a bizonyos lány nem az előttem lévő kapcsolata volt, hanem régebbi, de folyamatosan próbálta a párommal tartani a kapcsolatot szakítás után, annak ellenére, hogy ez sosem volt viszonzott.
Amikor mi összejöttünk, a páromnál aludtam, a csaj pedig felhívta és azt mondta, hogy én vagyok.(Gondolom közösségi oldalakon láthatta, hogy hogy hívnak, mert a nevemen mutatkozott be.)Fogalmam sincs ez mire volt jó, vagy mit akart elérni.
Azóta folyamatosan látogatta a barátomat, majdnem minden nap,(MyVipes korszak :D), most pedig még ennyi idő után is likeolgatja a képeit és idióta körleveleket küld az e-mail címére.
Tudom, nem kellene foglalkoznom vele, de úgy érzem ez már beteges.Nem vagyok féltékeny, mert a párom nem kedveli ezt a nőt, de mégis idegesít, hogy mindenhol Őt látom.
Ti hogy állnátok ehhez a dologhoz?
3! igaza van
ezt addig lehet csinálni, míg a kapcsolatotok rá nem megy
a párod elutasította, tehát mondta ill. kérte, hogy ezt fejezze be? amúgy az ilyennek ez nem hat, sajnos
Amikor hívta, akkor is elég csúnyán leteremtette, amiért a nevemben telefonálgat, aztán még számot is cserélt, írt neki egyszer, hogy fejezze be, mert ennek semmi értelme és idegesíti és fogja fel végre, hogy nem érdekli Őt.
Erre az volta válasz, hogy:"Jó, ha a barátnőd ilyen féltékeny, arról nem én tehetek, befejezem, ha ettől boldogabb lesz"
De semmi sem változott.
Én sem akarok lealacsonyodni a szintjére, hogy írjak neki, de már néha olyan szívesen megkérdezném, hogy hogy nem veszi észre magát...
De igazatok van, jobb ha nem veszem figyelembe.Csak nehéz.
Van egy kérdésem.
Ha a párodnak is elege van belőle akkor pl miért nem törli,tiltja legalább a neten?
Mert ha én nem vagyok kíváncsi valakire aki ráadásul az exem,akkor az illetőt kitörlöm az ismerősök közül.
Vagyis a pasid ezt élvezi ezek szerint.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!