Én betegesen ragaszkodom?

A kérdést azért teszem fel, mert sokszor úgy érzem, én betegesen ragaszkodom a barátomhoz, amit egy psziológus és egy felnőtt nő is megerősített.

Ugyanakkor ha látom a barátnőimet, Ők még többet vannak együtt a barátjukkal.

Nekem volt/van egy időszakom, amiben azt érzem, ha nem lenne a barátom megölném magam. EZ tényleg beteges.

De pl. ez a felnőtt nő többször mondta nekem, hogy én megfolytom a barátomat.(Amiket csinálok, hogy napi 1 órát beszélek vele, én tartom fent a témát rengeteget dicsérem, minden este kap egy kis üzenetet facebookon, plusz heti kétszer találkozunk egész napra, és egy napot fél napra. Iskolaidőbe pedig minden szünetben együtt vagyunk-a barátom kérésére, viszont suli után alig találkozunk, heti egy-két órát, plusz az egész szombatot. 20 percre lakunk egymástól.)

Az egyik barátnőm viszont mondhatni odaköltözött a barátjához(minden nap együtt vannak, együtt alszanak, délután 2-3 órára megy csak haza a barátnőm a szüleihez). És még chaten is beszélgetnek. A fiú meg nem bírja ki a barátnőm nélkül, és még azokban az órákban is vele lenne.

A másik barátnőm pedig majdnem minden másnap találkozik a barátjával, rengeteg programot szerveznek.

Tudom, hogy mindenkinek mások az igényei. A barátom már a kapcsolatunk eleje óta 'furi', de Ő így szeret engem. Nem szeret eljárogatni, iskola után haza megy, vagy csak fél órát marad, mert éhes, mert wc-re kell mennie. Volt, hogy else köszönt az iskolából, mert sietett a vonathoz, aihez simán leért volna, ha elköszönt volna. Vagy elkísért félig haza, és közölte, hogy megy a vonathoz(ami 15 perc múlva jött), és mondom, hogy de hát még van egy csomó időnk! Ő mondta, hogy ez tény, de telefonálnia kell, utána meg, hogy még lekell érnie. Ilyenkor mindig szomorú vagyok. Ugyanakkor észrevettem, hogy ha a barátomnál nem erőltetem ezt a témát, és lazára veszem, akkor meg nagyon jó lesza viszonyunk.

Én ragaszkodom túlságosan, vagy normális, amit csinálok?