Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Lányok mi a véleményetek erről? "Csak egy fiú után szabad futni! Aki azt kiabálja: Anya, úgy sem kapsz el! "
Attól függ, "utána futás" alatt mit értesz. Ha valaki nem akar téged, akkor igen, békén kell hagyni.
De mondjuk megtenni az első lépést, vagy küzdeni érte, ha van értelme, az más dolog, és ezért nem csak a férfinak kell tennie, a nőnek is.
Figyelj, én már átestem rajta. Mint minden lány egyszer átesik rajta. Annyira szerelmes voltam, hogy csak futottam a srác után, miközben föl sem tűnt, hogy csak egy rongybaba vagyok. Sok szenvedés, sírás és fájdalom. Ez volt 1 éven keresztül de én mindvégig elnéztem a tetteit, hogy mennyire megalázott stb. Aztán lekoptatott azzal a szöveggel, hogy már másik barátnője, állítása szerint én sosem voltam az, mindig is letagadott az emberek előtt, és a végén én jöttem ki a mocskos k*rv@ként, akitől undorodik stb.
Aztán rá 1,5 hónapra meg megtaláltam azt az embert, akivel tényleg boldog lehetek. Ha nem is szerelemből de már több mint 7 hónapja boldogítjuk egymást. :)
17/L
Dögöljmeg 8-as válaszoló! Érdekes én csak olyan nőket ismerek, akik azért váltak el, mert a kedves ferjük minden nap részegen járt haza, neadj isten még verte is az asszonyt (sajnos én is ilyen családban nőttem fel). Ennek ellenére soha nem mondanám, hogy a férfiak 100%-a ilyen.
Benned annyi keserűség van és annyira buta vagy, hogy tényleg neked is jobb lenne, ha megdöglenél!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!