Ő hibázott vagy én? Telefonon beszélgettünk. Délután melózik a héten, és éjfélkor végez, akkor hívott, beszélgettünk, míg hazaért.

Én nagyon kivagyok. Itthon borzasztó nagy konfliktus volt ma, reméltem, hogy megnyugtat, de még tetézte a dolgot azzal, hogy nem tudunk találkozni holnap, mert délelőtt az anyukáját el kell kísérje az orvoshoz (folyton betegeskedik, pánikrohamok, depresszió, enyhe túlzások az anyuka részéről). Ekkor akadtam ki teljesen, hogy soha sincs mellettem ha szükségem van rá. Hiába kérdezte, hogy mi történt itthon, nem tudtam elmondani, mert attól tartottam meghallja valaki. Zokogtam, de ő elköszönt, hiába mondtam, hogy ne, ő azt mondta hazaért, le kell tegye, nyugodjak meg, ne sírjak, feküdjek le, aludjak, holnap felhív. Szóval lerázott. Még ő volt felháborodva, hogy miért nem értem meg, hogy orvoshoz mennek, nem azért nem jön hozzám, mert nincs kedve. Tényleg kész vagyok. Pár percre rá írt egy sms-t, hogy szeret, és ne mondjam, hogy leszar, mert ez nem igaz. Csak fáradt és álmos. Válaszoltam, és nem rég kaptam egy újabb sms-t, hogy ne haragudjak, hogy így alakult a holnapi nap, ő tényleg szeret, de nem tud megnyugtatni, ha nem mondom el, hogy mi a baj, és folyton csak veszekedek, a megváltozott program miatt.