Hány év járás után jegyezett el titeket a barátotok, párotok?

Egy gyűrű nem változtat semmin. Sőt még a házasság sem sokat. A kapcsolatot ugyanúgy ápolni kell.

Lehet, ti még mindig együtt lesztek boldogan, mikor a barátnőid szakítottak a párjukkal.

Érzem, megint kivívom a női haragot, de akkor is úgy érzem, le kell írjam.

Én lassan 10 éve vagyok a párommal, és most merült csak fel az esküvő. Hogy miért? Először is 17 és 18 évesek voltunk, amikor összejöttünk. Bár végig úgy éreztem, vele akarok maradni, mégsem éreztem a dolgot érettnek egy házasságra. Ezt a nők sokszor úgy érzik, azért van, mert nyitva akarjuk hagyni a kapukat a hátunk mögött, de azért ez nem feltétlenül van így.

Először is: én úgy éreztem, hogy gyerek vagyok még házasodni huszonegykét évesen. Már akkor 3-4 éve voltunk együtt, de akkor is kisgyerekek voltunk. Egy kapcsolatban NEM az együtt eltöltött évek száma számít, hanem az, hogy mikor érzi magát az ember érettnek egy ilyen felelősségvállalásra. Ezt egyszerűen sokan nem képesek megérteni, és úgy állnak a dologhoz, hogy ha már eltelt pár év, megszokott lett a kapcsolat, akkor az már így is marad, rajta bumm. Persze aztán nem értik, miért van ennyi válás...

Másodszor: miért is kérném meg a párom kezét akkor, amikor még diákok vagyunk, és még az albérletemet sem tudom szülői segítség nélkül kifizetni?! A házasság két felnőtt és önálló ember döntése, ami arról szól, hogy hivatalosan is egy pár akarnak lenni. A házasság nem a romantikus lánykérésről és a csodás lagziról szól, csak ezt valamiért nem képesek sokan felfogni. Én ezt úgy gondoltam, először lezárom az életem egyik felét, aztán majd jön a másik: először diploma, állás, és ha mindezt megvan, majd akkor már lehet a közös életet tervezgetni. Felnőtt döntést úgy akartam vállalni, hogy felnőtt és minden szempontból önálló vagyok. Aztán más kérdés, hogy felborult kicsit az életünk és majdnem szétmentünk, emiatt került csak most szóba a dolog.

Harmadszor: egy csomó nő meg van őrülve ezzel a lánykérés dologgal. Én ezt mind megértem, mert ez kijár egy nőnek, szép dolog is, romantikus is, én is meg fogom adni a módját. Mindettől függetlenül ennél millió fontosabb dolog van az életben és egy párkapcsolatban, amit valamiért elfelejtenek. Számomra a lánykérés egy - kétségkívül romantikus - előjátéka a házasságnak. Ez azt jelenti, hogy én ha megkérem a párom kezét, onnantól másnap kezdődik az esküvő és a házasság tervezése, szervezése. Az évekig menyasszonyként rohangáló nők egyszerűen fel sem fogják, hogy mennyire egy üres gesztus, amit kaptak. Nem változik semmi, ellenben menyasszonynak nevezhetik magukat, és ettől meg vannak győződve, hogy ez örökké tart. Engem sokat b*szogattak már, miért nem kérem meg a párom kezét (mintha minimális közük lett volna hozzá), mire elmeséltem a fent taglalt dolgokat. Erre rengetegen válaszolták, hogy nem kell azonnal elvenni, ez egy gesztus. Ekkor sokan értetlenül néztek rám, amiért azt mondtam, ilyen komoly dolgokban nem fogom a barátnőm fejét üres gesztusokkal tömni, mert részemről a lánykérés azt jelenti, hogy elveszem feleségül, nem azt, hogy megajándékozom egy gyűrűvel és a menyasszonyomnak nevezem.

Negyedszer: valahogy kicsit igazságtalannak és kettősnek érzem azt a dolgot, hogy gyűrűt kell húznom egy nő ujjára, hogy elhiggye, kell nekem. Én megértem, hogy a nőknek egy komoly biztonságérzet a házasság, de egy működő párkapcsolathoz ez NEM szükséges! Egy működő párkapcsolathoz két ember DÖNTÉSE kell, hogy együtt akarnak maradni, a házasság pedig annyit tesz, hogy jogilag és pénzügyileg is kijelentjük ország világ előtt: egyek vagyunk. Na most számomra egy kicsit elgondolkodtató, hogy ha én ezt nem adom írásba, akkor a csaj elkezd gondolkozni, elbizonytalanodni. Na most akkor, ha papírt és gyűrűt kell mutogatnom, hogy a párom, aki elvileg szeret, biztos legyen benne, hogy velem akar maradni, akkor én ne bizonytalanodjak el? Értem, persze ő kinyilvánítja, hogy hozzám akar jönni, de ha azt mondja, nem akar házasodni, vagy éppen MÉG nem akar hozzám jönni, én ettől még nem kezdenék el elbizonytalanodni, ha egyébként viszont érzem, hogy a kapcsolat rendben van.

Ötödször: a lányok mindenféle lányregényes dologból elképzelik a lánykérést, a nagy esküvőt, a meleg családi kuckót, a cuki gyerekeket. Csak éppen azt nem, hogy ezért tenni kell. Azt figyeltem, hogy egy csomó nő ha a házasságról való álmodozásba fektetett energiáit a jó párkapcsolat építésébe fektetné inkább, akkor lehet, hogy drasztikusan megnőne az esélye, hogy a fényes esküvőt egy jó házasság követi. Ehelyett sikongatva mutogatják a gyűrűjüket, tervezik a tökéletes esküvőt. Nem a jó házasságot építik, hanem az estét, amikor ők lesznek mindenki szeme fénye, a menyasszony. Sokszor teljesen meg vagyok róla győződve, hogy másodlagos a férj személye, a lényeg azon van, hogy menyasszonyok lettek, feleségek lesznek, nem pedig az, hogy kiknek a feleségei. Miért is van olyan sok válás? Hm-hm...

Hatodszor: azt hiszed, néhány év párkapcsolat után mindent tudsz a párodról, a párkapcsolatokról? Akkor miért is van annyi véresszájú válás? Miért is tudják annyira meggyűlölni egymást azok az emberek, akik egykor elvileg ismerték, tisztelték és szerették egymást? Gondolod, hogy két év után 100%-osan meg tudod mondani, hogy azzal az emberrel te még harminc év múlva is boldog leszel? Megéri az esküvői romantika a rizikót egy csúnya válásra? Félre értés ne essék, nyilván ha ilyen szkeptikusan állsz a saját párodhoz, akkor megette a fene az egészet, de el kell gondolkodni, mennyi mindent nem tudtok még egymásról.

Mindezzel nem a házasság ellen beszélek, én is feleségül fogom venni a páromat, mert elkezdtem azt érezni, itt az ideje. Csak azt mondom, hogy a házasság nem egy romantikus buli, hanem egy életre szóló döntés, amit ÁTGONDOLTAN kell meghozni, és az, akinek több idő kell a gondolkodásra, az nem feltétlenül éretlen, vagy határozatlan, és nem is jelenti azt, hogy nem szereti a párját.

Szerintem ez nem csak attol fugg, hogy mennyi ideje vagy egyutt a paroddal. Ha ejegyez akkor felmerul az eskuvo is, de ahoz amint azt mar irtak penz kell.

A masik dolog az, hogy tenyleg nem erdemes erre nagyon ragorcsolni es stresszelni ezzel. Amugy kb. fel ev utan, de ugy adodtak a dolgok, hogy masfel honap utan osszekoltoztunk es mindkettonk eleg jol keres, tobb mint 6eve ismerjuk egymast stb stb...

Igen. Az utolsó előtti válaszoló jól megfogta a lényeget. Mondjuk én 22évesen mentem férjhez, de már önálló voltam, és már vágytam egy házasságra-gyerekre. A férjem akkor volt 29éves. Ő is önálló volt, aztán eljegyzés után összeköltöztünk és rákövetkező évben házasodtunk. Igen, emberfüggő. Van egy csomó lány, aki 22évesen nem érett erre, de még 30évesen sem.

Mondjuk én elég konzervatív vagyok, szóval nálam a házasság kellett ahhoz, hogy egy családnak érezzem ami köztünk van, és utána jött a gyerek is nálunk. Én nem szülnék, csak házasságba, nekem ez adja meg a biztonságot. Amire a nők is vágynak.

1 hónap. Azóta már házasok vagyunk.:)

Egyébként én nem szeretem az olyan általánosítást, miszerint minden nő csak szaloncukor esküvői ruháról és 200 fős lagziról álmodik. Én speciel nem voltam ilyen soha. 17 fős polgári esküvőnk volt, és utána egy egyszerű ebéd. csak a legszűkebb család és pár barát volt jelen.

Én 25 évesen mentem férjhez másfél év után. Akkor a férjem 22 éves volt. Soha egyszer sem kényszerítettem a férjem , hogy vegyél már el, mikor kéred már meg a kezem és ilyesmi... 1 hónap után tette fel a kérdést, teljesen magától. Mindketten komolyan vettük a kapcsolatot, egymást, és a közös jövőt is. Tudtuk, hogy időbe telik, mire összeházasodunk, de ettől függetlenül, ő szerette volna kimutatni azt, hogy el akar venni, ezért nem várt a lánykéréssel.

Megértem azokat a dolgokat is amiket 12 irt, de nézze meg a másik oldalt is: Adott egy pár akik imádják egymást, mondjuk 20 évesen jönnek össze. Telik múlik az idő. 10 év együttlét után a lány már nagyon vágyik esküvőre, és gyerekre sincs már túl sok ideje a kora miatt. A férfi pedig még rágódik, mikor óhajtja végre megkérni. a lánynak pedig elege lesz, hiszen ő sem lesz már fiatalabb, gyereket akar, viszont a pasi csak tököl, és nem képes elhatározni magát...elpazarolja a fiatalságát olyanra aki nem vette el, még mindig, és vajon el fogja e egyáltalán.... az évek elrepülnek.... a nő úgy érzi váltania kell, különben nem lesz esélye se házasságra se gyerekre, ha egy határozatlan férfi mellett marad.

Ezzel csak azt akarom mondani, hogy megértem azt is, ha egy férfi nem érzi magát felkészültnek a házasságra, de akkor tisztázni kéne ezt az adott lánnyal is, mert ő csak vár csak vár, de érthető ha a legtöbb nő nem akar élete végéig csak barátnő lenni, és az lesz a vége, hogy szakít, mert azt hiszi, nem fontos eléggé. Én megértem ezt az oldalt is!!!

Egyébként pedig, egy érett férfinak szerintem max 2 év alatt el kell tudni dönteni, hogy akarja e egész életre az adott nőt vagy sem! És ha nem akkor pedig tisztázza. Utálom azokat akik 5-6 évig vagy akár tovább is behülyítik esküvővel összeköltözéssel a lányt, aztán meg lelépnek. Mert ismerek olyat akivel ez történt....Szakítottak is, mert a pasi nem csak hazug volt, de meg is csalta.

27/N

"Egyébként én nem szeretem az olyan általánosítást, miszerint minden nő csak szaloncukor esküvői ruháról és 200 fős lagziról álmodik."

Ja, nem általánosítottam én, tudom, hogy nem mindenki ilyen. Én pusztán azokról beszéltem, akik így gondolkodnak, és vannak azért ők is egy páran.

"Adott egy pár akik imádják egymást, mondjuk 20 évesen jönnek össze. Telik múlik az idő. 10 év együttlét után a lány már nagyon vágyik esküvőre (...)"

Persze, egyetértek, én nem is erről az esetről beszéltem. Én csak arra gondoltam, amikor ott van egy 22-23 éves pár, mondjuk 2-3 éve együtt, és a csaj már éjjel nappal az esküvőn gondolkodik. Ez sem feltétlen jelent gondot, de sok csaj ilyenkor elbizonytalanodik, hogy miért nem kérték még meg a kezét.

"de akkor tisztázni kéne ezt az adott lánnyal is"

Ebben is maximálisan egyetértek, egy párkapcsolatban nyílt kártyákkal kell játszani. Ha a két fél hosszú távon más célokat keres, és ezek a célok összeférhetetlenek, akkor sajnos váltani kell, bármilyen fájdalmas is.

"Egyébként pedig, egy érett férfinak szerintem max 2 év alatt el kell tudni dönteni, hogy akarja e egész életre az adott nőt vagy sem!"

Ó, ebben is van igazság, én pont arról beszéltem, hogy egy 20-24 éves srác hol van még az érett férfitól. 28 leszek idén, továbbra sem érzem magam érett férfinak, miközben a környezetemet baromi gyerekesnek érzem sokszor - persze, ott repkednek a lánykérések. Mittudomén, mondjuk, harminc felett már tényleg hová várjon az ember, ha úgyis meg akar állapodni. Addigra rakódik már az emberre élettapasztalat, önismeret és egyéb, a döntéshez szükséges dolgok. Ha beleképzelem magam egy olyan helyzetbe, ahol úgy érzem, már véglegesek körülöttem a körülmények, akkor én sem várnék éveket, hanem célzottan feleség-alapanyagot keresnék. Azt viszont sok tizen- és huszonéves nem érti, hogy ő még rengeteget fog változni. Amikor 20 éves voltam, én teljesen másképp néztem a világot, mint most. Úgy gondoltam, 2-3 éven belül lediplomázunk, hazaköltözünk a szülővárosunkba, ő talál egy állást, én vállalkozást indítok. Sorban toljuk a gyerekeket, horgászni, ultizni járok a cimborákkal, ilyenek. Azóta olyan dolgok történtek, hogy egy-másfél éven keresztül úgy nézett ki, szakítunk, majd mire kezdtem feladni. Azóta a párom kapott állást otthon, de egyikünknek sincs eszében sem hazaköltözni, ellenben a Pestre költözés érik mindkettőnkben, miközben 5 évvel ezelőtt az utolsó utáni dolog lett volna, ami felmerül bennem.

"Utálom azokat akik 5-6 évig vagy akár tovább is behülyítik esküvővel összeköltözéssel a lányt, aztán meg lelépnek. Mert ismerek olyat akivel ez történt....Szakítottak is, mert a pasi nem csak hazug volt, de meg is csalta. "

Na ezzel viszont teljesen nekem adtál igazat: a csaj hat évig járt - és hozzá is akart menni - egy olyan fickóhoz, aki hazudott neki és meg is csalta. Látod, pont erről beszéltem: az embereknek sokszor halvány fingjuk sincs, kivel élnek együtt, közben meg házasodni akarnak. Én korábban sosem értettem, hogyan tudnak emberek annyira összeveszni és meggyűlölni egymást, ha egyszer valaha annyira szerették a másikat, hogy azt vallották, együtt akarják leélni az életüket. Én ebből a szempontból szerencsésnek mondhatom magam - vagy éppen ennek semmi köze a szerencséhez? Ki tudja... -, mert olyan párkapcsolatban élek, ahol akkor is egymást védtük és féltettük, amikor a szakítás szélén álltunk, és minden rohadt nap cafatokra szedtük egymást veszekedés közben. Ennek ellenére mégsem erőltettük az esküvő témát idáig, mert gyereknek tartottuk magunkat ahhoz, hogy ilyen döntést meghozzunk. A többiek meg olyan kapcsolatokban jegyzik el egymást, hogy a hátamon feláll a szőr...

Egyébként az 5-6 év hülyítésből a kedvencem a korábban említett üres lánykérés. Van egy nagyon kedves lány ismerősöm, aki a kapcsolatom mélypontján jegyezte meg nekem, hogy el kellett volna jegyeznem a páromat, mert az a baj, hogy elbizonytalanodott, hogy kell e nekem. Erre mondtam, hogy én meg baromira boldog vagyok, hogy még nem tettem meg, mert ne ígéretek és gyűrűk tartsák mellettem, döntse el ő egyedül, hogy én kellek e neki, vagy sem. Ekkor mondta a csaj, hogy esetében is rengeteg veszekedés volt közöttük, de mióta a vőlegénye megkérte, azóta érzi úgy, hogy ez biztos és végleges. Én itt lementem hídba teljesen, mert ez a lánykéréses történet már kb két éves. Esküvőről szó sincs még, mert nem fér bele az életükbe, de mivel ott a gyűrű, a lány megnyugodott. Én komolyan azt hittem, menten telefosom a cipőmet a döbbenettől, hogy egy nő mondja a szemembe, hogy egy ilyen üres gesztus megváltoztatta a hozzáállását. Aztán ráadásul össze is állt a kép: a srácnak előtte volt egy nagyon komoly 5-6-7 éves (nem tudom pontosan) kapcsolata, de ugye ő is fiatal volt még akkor, szinte ált. sulisan jöttek össze, csak aztán valahogy tönkrement. Később összejött a mostani lánnyal - aki hozzáteszem, egy főnyeremény -, és mivel korábban megtanulta a leckét, gyorsan ráhúzott egy gyűrűt az ujjára, nehogy megint kétségek merüljenek fel. Tökéletes húzás volt, mert teljes a béke. Ez persze nem hülyítés, mert valóban el akarja venni, de a nőknek valami iszonyat magasztos különbség van a között, hogy csak ígérgeti, vagy gyűrűvel ígérgeti. Gyakorlatban nem történt semmi, menyasszonynak és vőlegénynek hívják egymást már vagy két éve, és minden pontra ugyanaz... Én ezt nem fogom megérteni soha.

hopp, a közepén félbemaradt egy mondat:

"(...) egy-másfél éven keresztül úgy nézett ki, szakítunk, majd mire kezdtem feladni, végül mindent rendbe sikerült hozni."