Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Párkapcsolati problémák » Elfogadható az, hogy a párom...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Elfogadható az, hogy a párom azért hagyott el mert úgy döntöttem, hogy még is szeretnék gyereket?

Figyelt kérdés

Sziasztok!

3 évvel ezelőtt jöttünk össze és akkor megbeszéltük, hogy se én se ő nem akar gyereket. De eltelt 3 év és én még is odáig jutottam, hogy szeretnék gyereket.

Meg is beszéltük és ő azt mondta hogy ő továbbra sem szeretne, sőt egyáltalán nem.

Tény, erről volt szó az elején is ezért is jöttünk össze mert én sem akartam abszolút.

És azt mondta, hogy mivel én nagyon szeretnék, ezért jobbnak látja ha szakítunk, és találok majd olyat akitől lesz gyermekem és, hogy reméli megtalálom azt aki mellett boldog leszek.

Én ezt nehezen tudom elfogadni hogy nem leszünk már együtt többet.

Mondtam neki hogy ha úgy döntene hogy még is szeretne akkor szóljon.

De azt mondta, hogy felejtsem el mert sosem lesz ilyen.



2013. jún. 19. 19:26
1 2
 11/16 A kérdező kommentje:
Igen mindig korrekt volt, köszönöm a válaszaitokat.
2013. jún. 19. 19:46
 12/16 anonim ***** válasza:
Kicsit naiv volt, hogy elhitte örökre úgy fogsz gondolkodni, mint 22 évesen, de egy gyerek alapjaiban határoz meg egy kapcsolatot. Nemigen volt választása, legfeljebb az idődet tudta volna rabolni.
2013. jún. 19. 19:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/16 A kérdező kommentje:

Annyira nem hinném, hogy naiv volt, mert nem voltam gyerekpárti abszolút. Van olyan barátnőm is aki szintén leszögezte hogy nem akar, és 14 éve nincs is és nem is változott.

Hát én ilyen vagyok.

2013. jún. 19. 20:03
 14/16 anonim ***** válasza:

Nem azt mondtam, hogy végletesen naiv volt, csak egy kicsit. Bár lehet erre a kezdetektől fel volt készülve mindenféle naivitás nélkül.

Az pedig hogy a 14 éves barátnődnek nincs gyereke és még nem is akar szerintem teljesen rendben van. :p

2013. jún. 19. 20:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/16 A kérdező kommentje:

Háát igen, ez van..

Köszi neked is.

2013. jún. 19. 20:15
 16/16 anonim ***** válasza:
Szerintem is nagyon korrekt volt, becsületére szóljon. Neked pedig sok sikert az új kereséshez! Manapság nem egyszerű menet. :D
2013. jún. 20. 00:30
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!