Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Párkapcsolati problémák » Ezeket a jeleket mire véljem?

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Drogba56 kérdése:

Ezeket a jeleket mire véljem?

Figyelt kérdés

Na szóval, egyik lányismerősömről (munkatársamról) lenne szó. Amikor én megismerkedtem vele melóhelyen, egyetlen szóval sem említette, hogy van barátja, a barátnőjétől tudtam meg. A csaj sose szól egyetlen árva szót sem a barátjáról nekem, se pozitív, se negatív színezetben. Sehogy. Sokszor rámírt facebook-on, nagyon sokat voltunk együtt a munkahelyen és utána is sokszor. Volt, hogy én hívtam el kajálni, de olyan is volt, hogy ő mondta, h menjünk el. Egészen konkrétan ki is mondta, hogy szeret velem lógni. Látszott is rajta és többször ki is mondta ezt. Volt többször is olyan, hogy amikor felpillantottam, éppen rám nézett. Igen sokszor kerül szóba a szex, volt, hogy megkérdezte tőlem, hogy milyen vagyok az ágyban. Egy itókázós este után (több is volt, egyikre se hívta a barátját) kijött velem a falumba, ahol lakom, de nem történt semmi. A melóhelyen többen is megjegyezték, hogy mi együtt vagyunk-e, ezen megjegyzések egy némelyikét ő maga mondta vissza nekem. Ezek csak tételesen felsorolt dolgok, tehát nem egy egész kerek történet, azt most nem írom le.

Azért kértem lányok válaszát, mert azt szeretném tudni, hogy a fent említett jelekből ugyan mi szűrhető le? Nektek, lányoknak ez belefér a haverság kereteibe? Ti adnátok ilyen jeleket számotokra közömbös férfinek? Persze ezek pozitív jelek, de akkor miért van még mindig együtt a barátjával? Ez az, ami számomra érthetetlen. Esetleg hasonló történeteket, élményeket Ti is megoszthattok. Előre is köszi mindenkinek!


2013. jún. 15. 19:09
1 2
 11/12 anonim ***** válasza:

Ez a csaj olyan mint egy majom, addig el nem engedi az egyik ágat, amíg meg nem kapaszkodott a másikban.

Te is ugyanígy fogsz járni vele.

Ha korrekt lett volna azzal kedzet volna az egészet, hogy szakít a barátjával...

2013. dec. 6. 20:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/12 anonim ***** válasza:
Hogy csak a válaszra szorítkozzak,igen,bejössz neki,vonzódik hozzád,erősen flörtöl veled,és küldi feléd a jeleket.Ha akarnál tőle valamit,csak lépned kellene felé,máris megkaphatnád.Viszont megjegyzeném azt is,nem biztos,hogy jó lóra teszel!
2014. jan. 6. 23:00
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!