Hogy lehet feldolgozni azt, hogy az az ember, akit a világon a legjobban szerettél, elhagy, ráadásul nagyon csúnyán?

Muszáj, hogy tanácsoljatok valamit! Férfiak és nők véleményét is szívesen fogadom! A történetünk röviden: több, mint 8 éve voltunk együtt, ebből több mint 7 évet együtt is éltünk a legnagyobb szeretetben és békességben. A rossz helyzetekben is számíthattunk egymásra. Minden haladt a maga útján, szép lassan fonódott össze az életünk, azt éreztem, megtaláltam életem párját, akit minden hibájával együtt szeretek, és közösen tesszük a dolgunkat a jövőbeli terveinkért, céljainkért. (Gyereket tervezett, stb.) Megkérte a kezem. Hozzáteszem, saját magától. Én nem az a fajta lány vagyok, aki 5 éves kora óta az esküvőjéről álmodik, szeretek mindent a maga idejében kiélvezni, azzal, aki erre érdemes. Szóval vártuk a nagy napot, ami egyre közeledett. Tervezgettünk, szervezgettünk. A munka miatt elég nagy volt a stressz rajtunk, de otthon igyekeztem nyugodt légkört biztosítani, levenni annyi terhet róla, amennyit csak lehet. Kicsit "majomszeretetben" éltünk, egymás nélkül nem igen tudtunk létezni. Sajnos én eltörtem a lábam, de úgy volt, hogy az esküvőig még lesz 1 hónapom gipsz nélkül, tehát teljesen rendbe jöttem volna... Erre derült égből villámcsapás, 1,5 hónappal a nagy napunk előtt szakított. Otthagyott egyedül, begipszelt lábbal, abban a városban, ahol csak ő volt nekem és a munkám. Mindenkit elmart mellőlem. Egyedül maradtam. Tegnap derült ki, hogy - az ő elmondása alapján - a szakításunk után 1 héttel összejött egy nála 10 évvel fiatalabb csajjal, akit szinte mindenki megkap, és ráadásul a főnöke lánya. Pont ő, akinek 1 hónappal ezelőttig elvei voltak... Segítsetek! Hogyan legyek mihamarabb túl ezen? Én 27N, ő 31F. Köszönöm!