Fiúk/férfiak jöttetek már össze olyan nővel akiről azt gondoltátok, hogy esélyetek sincs és még az ismerőseitek is azt mondták, hogy nem hozzád való, de aztán nem ért kudarc?

Van. 2 évig bámultam egy srácot. Borzasztóan bele voltam esve, de tudtam magamtól is, hogy esélytelen, egyrészt a korkülönbség miatt (kb 5 év), másrészt, mert elég keveset találkoztunk, akkor is nagy társasággal. Végig játszottunk egymással, jó barátok voltunk, közvetlen figura. Sokszor ölelgetett, de vigyáztam rá, hogy soha ne hasson többnek, mint barát.

Aztán egyszer én éreztem, hogy az az ölelés már nem baráti. Az ölelés csókba torkollott, és egy azóta tartó kapcsolatba. 18L

Én is lány vagyok, remélem nem baj, ha válaszolok. :)

Megismertem egy nagy baráti társaságot. A fiú, aki behozott oda, a szomszédunk volt, még hajdanán, csak elköltöztünk onnan, a kapcsolatot nem tartottuk. 10 év után találtuk meg egymást. Hát, amikor megláttam a legjobb haverját, tudtam, hogy valami nagyon fura, új dolog kezdődött el bennem... Azonnal beleszerettem. A járása, a gesztusai, a tekintete, a mosolya, a haja, a hangja, a szemei... Őrület volt. Nagyjából hetente találkoztunk egyszer, szombatonként. Másfél hónapja rejtegettem az érzéseimet, úgy vettem észre, én is tetszem neki, és szimpatikus vagyok a számára. Aztán a legjobb barátnőmet is elhoztam bandázni velük... Na ott fordult minden a feje tetejére: A srác végig csak vele beszélgetett, engem kutyába sem vett. És ez így ment a legközelebbi találkozón is. Akkor némi alkohol segítségével sikerült kikiabálnom a bánatom: "akibe szerelmes vagyok, annak az a valaki tetszik, akivel én nagyon jóban vagyok". Ő is meghallotta a dolgot természetesen, és szerintem rögtön levágra, mi a szitu. Onnantól kezdve nem is írt nekem, totál reménytelen volt a helyzet... Aztán megbeszéltük a barátnőmmel a dolgot, úgy tűnt, neki is tetszik a srác... Aztán a legjobb haver segített: szervezett nekünk egy "véletlen " találkozót, és beszélt a fejével - kiderült, hogy azt hitte a srác, hogy engem nem érdekel ő, azért kerülöm, és vagyok olyan "morcos", amikor ránzek. Holott nem rá voltam morcos, hanem szomorú voltam, és féltékeny... a barátnőmre. Végül újra beszélgetni kezdtünk, pont a legjobb haver szülinapi buliján: 7 órán át dumáltunk, szinte az egész partit. Rá egy hétre elhívott moziba, és összejöttünk. Hát, ez a mi kis történetünk:)

Én 5 éve ismertem meg a párom egy baráti összejövetelen, őszintén úgy éreztem nincs esélye nálam bár éreztem vonzalmat felé nem tudtam elképzelni őt a páromnak. Egyből feltűnt, hogy tetszem neki, bár ez nem volt meglepő, akkoriban elég sok pasi csapta nekem a szelet. Annyira zavarban volt, mikor először meghívott ásványvízre, elfelejtette, hogy nincs nála pénz. Mikor haza akart kísérni, nem találta meg a kabátja tiketjét és nem akarták kiadni a ruhatárolóból. Majd a telefonjába egy mosoly jelet írt, mert elfelejtette a nevem, de nem merte bevallani, vagy megkérdezni. :D

A legjobb haverjai egyből le is próbálták beszélni rólam, miszerint hülye p.csa vagyok, vagy hogy dugjon meg és felejtsen el. Legbelül viszont egy összetört szívű lány voltam, aki nem akart senkit, és félt egy újabb kapcsolattól, de könnyűvérű sosem voltam. Tiszta lapokkal játszottam, megmondtam, nem akarok tőle többet barátságnál, ő viszont kitartóan, ostromolt, elvitt tanítani vezetni, kirándulni, strandolni. Mindennap órák hosszat beszéltünk msnen. Aztán 2 hónap után elég volt neki, bevallotta, hogy megőrül a ténytől, hogy nem lehetek az övé, és többet nem akar velem találkozni. A szívem szakadt meg akkor, bár nem tettem semmit, éltem tovább az életem. 1 hónappal később futottunk össze véletlenül egy szórakozóhelyen. Szerelmet vallott, azóta együtt vagyunk, és nagy a boldogság. :)

27N