Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Ezek durva ultimátumok a jelen helyzetben?

Figyelt kérdés

A barátommal két éve együtt élünk. Csak az előző nyártól lett jobb az anyagi helyzetünk, mert én fizuemelést kaptam, őt meg elhívták egy helyre, hogy háromszor annyiért dolgozzon, mint addig. De aztán nem tetszett neki, hogy többet kell utaznia, mint az előző helyre, és csak úgy nem ment be dolgozni. Nem szólt senkinek, nem vette fel a telefont, nem válaszolt üzenetekre. Még hozzám is eljutottak, hogy utána érdeklődjenek. Valami szar hazugságot talált ki a nagy betegségéről, amikor telefon se volt nála...


Aztán persze kirúgták, amint először megjelent bent.

Ekkor két hónapon át itthon volt és netes játékokkal múlatta az időt, míg én extra órákat vállaltam a munkahelyen. Nem különösebben köszönte meg, hogy legalább a kis szar fizumból én próbálom eltartani magunkat.


Lányból vagyok, vannak elvárásaim. Gondoltam, eddig nem volt valami aktív házimunkákban, na majd most...! Amit kértem tőle azt félig csinálta meg, vagy akkor állt neki, amikor este 9-10 fele hazaértem melóból. 70%-ban még én álltam neki főzni, mosni, rendet rakni hazaérkezés után. És mellesleg, éjszakánként az egyetemre próbálok tanulni...


Most visszament egyik előző munkahelyére, ahol, mivel ismerik a megbízhatatlanságát, nem adnak neki pénzt, amíg be nem fejez egy munka-csomagot. Ennek két hónapja.

Tehát immáron negyedik hónapja én tartom el magunkat, míg ő van, hogy nem megy be melózni, mert álmos volt. Vagy hazaér és ugyanúgy végigjátssza a délutánt.

Én továbbra is túlórázok, mert nem látok kiutat ebből.


És most jövök rá(amennyiben jól értelmeztem a dolgot), hogy tök hülyének voltam nézve az elmúlt időszakban. Nulla tisztelet, nulla erőfeszítés. Ki vagyok használva. A dolgozó-tanuló-mosó-főző-takarító-szexgép előállt kérem!


Szeret, ezt kimutatja... de így leírva nem tűnik idilli kapcsolatnak.


Ultimátummal szeretnék előállni.

-Ha nem hoz fizetést a héten, mostantól az összes szabadidőmet a munkában töltöm, kezdve a hétvégével (azon szokott nyafogni, hogy miért nem vagyok itthon). Valamint jövőhéttől megvonom a napi egy doboz cigit és fű-vásárlást tőle.

-Ha eltelik a hónap fizetés nélkül, minden házimunka az övé, és nincs kibúvó.

-Ha a következő hónapban sem képes a sarkára állni, megkérem, hogy költözzön vissza a szüleihez.


Elegem van.

Szerintetek jók a ultimátumok? Vagy legyen keményebb? vagy visszafogottabb?


2013. márc. 20. 08:29
 1/9 anonim ***** válasza:
100%
Inkább keményebbeket kéne....és még füvet is vesz a pénzedből? Jó hogy nem heti egy gramm kokain 15rongyért.....micsoda dolga van valakinek......ne engedd hogy megalázzanak!
2013. márc. 20. 08:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/9 anonim ***** válasza:
100%

Az ultimátumok alapvetően jogosak lennének, a probléma máshol van. Nyilván azt fogja mondani, hogy oké, de úgyse fogja megcsinálni.

Mondjuk van bőr a srác pofáján. veled veteti a cigit, meg a füvet? És Te tűröd? Az én magánvéleményem az, hogy felejtsd el a srácot. Ilyennel nem lehet hosszú távra tervezni. Vele akarsz családot? Ne légy balek!

2013. márc. 20. 08:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/9 anonim ***** válasza:
100%
Nőként mondom hogy tedd ki a szűrét, pesze hogy szeret hiszen mindent megadsz neki amit csak akar. A szülei sem kényeztették ennyire. Tapasztalatból mondom nem fog változni csak rosszabb lesz. De ha neked ez jó egészségedre.
2013. márc. 20. 08:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/9 anonim ***** válasza:

Mintha az exemről írtál volna.

Ugyan ez volt a helyzet, egész nap csak az internetes háborús játék, a chatelés a játékos társakkal. Azt hitte, hogy nem tudom, ha kikapcsolja mikor haza érek. Én fáradtan zuhantam az ágyba, egész nap dolgoztam, délután főzés, takarítás. Rájöttem, hogy éjjel is játszik, mikor elalszom (persze ő nem fáradt). Ugyan úgy megkértem, mosogasson el és vigye ki a szemetet, ha már otthon van, ő is akkor kezdett neki, mikor hazaértem. Egész nap csak játszott. Én etettem, én vettem a cigit. Majd jöttek olyan követelések, hogy miért nincs itthon sosem gyümölcs. Miért nem járunk ki sörözni gyakrabban. Persze az nem izgatta, hogy miből. Egyszer nem fizettem ki a net számlát, kikapcsolták, őrjöngött, hogy azonnal menjek és fizessem be, neki kell az internet. Elbőgtem magam, hogy akkor nem marad kajára. Nem érdekelte. Nyaggattam, hogy találjon melót magának. Vissza is költözött Bp-re, (én vidéken lakom), kiderült, ott is csak élősködött a barátainkon, a vállalkozásukban szinte semmit nem segített. Meglopta őket, el is zavarták. Kidobtam én is. Hazasomfordált anyjához, az sem látta szívesen, gyorsan talált egy másik csajt, akihez becuccolhat megint. Később megtudtam róla, hogy régebbről csinálja már ezt, hogy én talán már a 4. csaj vagyok akin élősködött. 2 éve hallottam róla, hogy a győri csaj is kivágta, mert csődbe ment miatta. Gyanítom ma is valakinek a nyakán van. Eléldegél vele, míg a pénz kitart, míg a nő hajlandó rá dolgozni. Van ahol 2 évig bírta, nekem 1 év is soknak tűnt belőle.

Vannak ilyen pasik, és nagyon sajnállak, hogy neked is ilyen jutott. Kutyából sajnos nem lesz szalonna. Ha az ultimátumokat nem tartja be, jobb ha kiteszed a szűrét.

2013. márc. 20. 08:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/9 anonim ***** válasza:

4 hónapja eltartod a srácot, miközben ő otthon szunyókál, mert őkelme túl álmos dolgozni járni, vagy éppen végig szórakozza a napot a számítógépen, mert lusta bemenni melózni... hát ez tényleg a pofátlanság netovábbja! Ha már otthon döglik, legalább a házimunkát megcsinálná! Nem szakadna le a keze attól, hogy betesz egy mosást, miközben a mosószer és a víz is a te pénzedből van.

Én először a számítógépre találnék ki valamit. Milyen dolog az, hogy nem jár be dolgozni, hanem helyette 2 hónapon keresztül kockul otthon?! Azonnal tegyél egy jelszót a gépre, és a barátod csak akkor férhessen hozzá, pl elolvasni az e-maileket vagy a cége ügyeit intézni, ha te is otthon vagy és ellenőrizni tudod, hogy valóban munkához kell a gép. Bár ez is eléggé szörnyű, hogy ellenőrizgetni kell, és magától nem tudja, mi a dolga...


A cigit és a füvet is tessék megvonni! Nehogy már te pénzeld a káros szenvedélyét is!


És szerintem ha eltelik a hónap fizetés nélkül, már akkor nyugodtan megkérheted rá, hogy cuccoljon vissza a szüleihez! Nem a te dolgod őt eltartani!


Kitartást! Remélhetőleg, a srác összekapja magát, de én azt mondom, ilyen lusta, mihaszna, dologtalan emberrel kár is hosszabb távra tervezni. Mi lesz, ha majd családot szeretnél, mi lesz, ha már ott lesz a gyerek is? Akkor majd 3 embert tartasz el egyedül? Ez a pasi nem megbízható, még láthatóan nem tud felelősséget vállalni. Szerintem felejtsd el!

2013. márc. 20. 08:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/9 poiu ***** válasza:
Cseréld le velem. Én szeretek mosogatni, nem cigizek, nem füvezek. Sőt, együtt sem kell élnünk, megadom a számlaszámom.
2013. márc. 20. 08:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/9 anonim ***** válasza:
3. válaszolónak igaza van! ha jót akarsz magadnak, akkor elküldöd a fenébe! nem gondolod, hogy jobbat érdemelsz?
2013. márc. 20. 09:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/9 anonim ***** válasza:
Szólított már anyucinak?
2013. márc. 20. 10:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/9 anonim ***** válasza:
Füvezik is? Először talán a drogozással kéne kezdeni valamit, mert nem egészséges, utána jöhet a többi.
2013. márc. 20. 10:05
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!