Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
A barátnőm tönkre teszi az életét. Avatkozzak közbe?
Mikor megismerkedtünk M.-el, mindketten nagyon fiatal, elvált anyukák voltunk pici gyerekkel. Sok közös témánk volt, támogattuk egymást, főként lelkileg. Nagyon megszerettem. Ennek már több, mint 10 éve.
Az első megdöbbentő lépése kb. 8 évvel ezelőtt történt. Udvarolni kezdett nekem egy fiú, fiatalabb volt, nem akartam ilyen kapcsolatba bonyolódni. Egy napon azt vettem észre, hogy járnak, költöznek össze. Nem vettem zokon. Az esküvő előtt eljött hozzám a jövendőbelije, becsengetett egy este, hogy beszélnünk kell. Szomorúan panaszolta, hogy nem tudja mi tévő legyen, mert ő nem szerelmes, de szegény barátnőm... nem hagyhatja őt el, attól összetörne. Nem szóltam semmit, megvolt az esküvő. Úgy 3 évre rá nekem is lett egy komolyabb kapcsolatom (addig is voltak futó kalandok, de a kicsi gyerekem addig miatt nem vállaltam fel senkit úgy igazán). Annak ellenére, hogy férjnél volt a barátnőm, még mielőtt össze jöttünk a párommal, közölte velem, hogy neki kell ez a jóképű pasi, aki egy közös barátunk külföldről hazatérő haverja volt. Ledöbbentem, mert nekem is nagyon tetszett a srác, aki már randira is hívott. Összejöttünk. Barátnőm mikor megtudta, közölte velem, hogy a srác igazán is eldönthetné kit is akar, mert ők csókolóztak a feljáróban. Haza térve elmeséltem a páromnak, aki először őrjöngött, el akart rohanni megpofozni a barátnőmet, majd tehetetlenségi dühében sírva is fakadt, hogy nem tudja nekem bizonyítani, hogy ez hazugság. Sokáig bántott a dolog. Egy évig nem is beszéltünk a barátnőmmel. Mikor szakítottam az akkori párommal, felhívott M., hogy béküljünk ki. Magam alatt voltam, jól jött egy "barát". Kb. 2 évig falaztam neki a férje előtt a szeretőit, támogattam lelkileg, hallgattam a történeteit, hogy a férjének milyen pici a farka, a másiknak nagy, de nem sokat bír, a harmadiknak közepes, az milyen jó az ágyban, de az ritkán ér rá a felesége miatt. Kezdtem a csajtól undorodni. Ezt leszámítva nagyon jó embernek tartom, jószívű, kedves, csak egy cafka. Megbarátkoztam ezzel a tudattal. Másfél éve megismertem a jelenlegi páromat. Sokat járt be a munkahelyemre, (vendéglátóztam), kb. fél évig kerülgetett az első randiig. Annyira jóképű, kedves fazon volt, nem is nagyon hittem, hogy kellek neki, azt hittem csak barátkozik, mert jó velem beszélgetni. Mikor M. megtudta, hogy kilátásban van egy kapcsolatom, elhívott magához bulizni, berúgtunk.. és előállt azzal a story-val, hogy ő egy hónapja együtt ivott az én új szerelmemmel a discoban, majdnem felszedték egymást. Nagyon pipa lettem. Felháborodtam, hogy ennek miért mindig az kell, aki és ami nekem van. Az arcába mosolyogtam, és elmeséltem, hogy tudok róla, a párom elmondta, hogy a barinőm nyomult rá, de neki nem esete, neki én kellettem már akkor is. Belegázoltam a lelkébe. Egy hét múlva felhívott, és közölte velem, hogy vegyem tudomásul, hogy neki is van új pasija, sokkal jobb képű, mint az enyém, a "legjobb kan a környéken", hazavitte discoból, nála is aludt a pasas. Nem érdekelt. Ez annyira gyerekes és nevetséges volt egy 37 éves nőtől. Azóta is megvan neki a pasi, de csak olyan áron, hogy eltartja, nála lakik ingyen, eteti, és még azt is elnézi neki, hogy megcsalja őt, hogy hétvégén más nőkkel szexel, amit el is mesél neki, mert ők milyen klassz nyitott kapcsolatban vannak. Nemrég felhívott M., hogy ki van készülve, nem bírja már a nyomást, már nyugtatókon él. Tanácsoltam neki, hogy dobja ki a pasit. Erre letámadott, hogy irigylem tőle, hogy neki milyen szuper, gyönyörű pasija van, minden nő irigyli tőle, minden nő az ő párját akarja.. Otthagytam. Minap újra beszéltünk, összefutottunk egy kávézóban. Ott elsírta magát, hogy szerelmes az unokatesómba, aki nem annyira jóképű, mint az ő "kanja", mégis majd meg őrül érte, de nem hagyhatja el, mert akkor neki csúnyább pasija lenne mint nekem.
Legszívesebben arcon vágtam volna. Tudom, hogy idióta, de sajnálom, szeretem őt még így is, mint embert, és fáj nekem, hogy tönkre teszi az életét. Nem tudom mit tegyek.
ne haragudj, de ez milyen barátnő, csak kérdezem
gyerekes, nem normális, szerintem
én az ismerőseimnek mindig örülök, ha sikerül összejönni valakivel, soha nem jutna ilyen eszembe
tudod én hagynám most már ezt a barátnőt N
Ez a nő nem "igaz" barátnőd.
Soha nem is volt az egy pillanatra sem.
FF35
Miért teszi tönkre az életét? Önértékelési zavarai vannak, de nem érzem, hogy tönkretenné az életét.
Nők milliói vannak úgy pasikkal, hogy "legyen valaki", ebben semmi különleges nincs.
Inkább neked fáj, hogy rivalizál veled... vagy nem foglalkozol vele, vagy mosolyogva "tűrsz".
De az életébe nem tudsz, és ne is akarj beleszólni...
Egyszerű: ha az teszi tönkre, hogy veled rivalizál, akkor tényleg ki kell szállni az életéből, és akkor nem lesz kivel - vagy talál mást, akivel rivalizálhat.
Nekem is volt ilyen "barátnőm", ha tudta, hogy nekem valaki bejön, akkor azonnal meg akarta szerezni... a férje is az én kiszemeltem volt eredetileg, aztán fűvel-fával csalta... ha tudta, hogy nekem megtetszett valaki, azonnal rászállt.
De már nem tartjuk a kapcsolatot, nem tudom, mi van most vele.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!