Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Gyerekkori -, Tini szerelem . Tovább is lehet? Létezik előre tervezett sors?
Röviden, tömören megpróbálom leírni a storyt.
8-9 évesek lehettünk, mikor előszőr "szerelmesek" lettünk egymásba, tudjátok ez az igazi gyerek bohóckodás: nem merek a szemébe nézni, megérinteni stb.
Egy nyár erejéig tartott, itt lakott a rokonoknál foci edzések végett, egyébként 30 km-re lakik.Unokatestvére a mai napig a legjobb barátnőm, de nem igazán láttam az esedékes nyár után, ha láttam is, akkor csak egy pillanatra megremegett a gyomrom semmi több.
Majd évekkel később, amikor 17-18 évesek lettünk, egy szórakozóhelyen látott meg engem.
Napokkal később egy levelet olvastam el egy társasági oldalon, tőle kaptam.
Beszélgetni kezdtünk, de barátom volt akkor, így észre sem vettem, hogy ő közeledni próbál.
A napok csak teltek és teltek, rá kellett döbbennem, hogy az érzések nem múltak el, csak ott lappangtak a szívem mélyén.
A srác teljesen függővé vált, ha akartam se tudtam volna magamról lerázni.
Az érzések egyre mélyültek, az akkori barátom pedig egyre távolodott tőlem, nem sajnálom a dolgot, semmit nem vesztettem vele, az életem legjobb döntése volt, hogy elhagytam őt, nem lett volna egy hosszútávú kapcsolat.
Mi pedig utaztunk tovább a magunk kis sínein.
1 évig tartott ez az út, majd véget ért.
Soha nem bántott meg, a legtiszteletre méltóbb pasi akit ismerek.
A szakítás után még össze futottunk párszor, de semmi több.
Nem működött volna akkoriban a dolog.
Ennek 3 éve, hogy vége lett, de valamiért sose tudtam teljesen lemondani róla, és szerintem ő sem rólam.Próbáltam más sráccal hónapokig húzni, hátha eltűnik az érzés , hátha lappangóra tudom csillapítani újra, de hiába.
Ő neki azóta nem volt kapcsolata, egy csajjal szórakozott folyamatosan, akinek szószerint megmondta, hogy kapcsolatot ne is várjon, amíg nem fogy le, nem változik meg, a csaj azóta szinte majdnem a hasonmásom stílusra, illetve a pincsikutyája a palinak.
1 hónapja együtt is vannak "hivatalosan", de bennem a remény akkor sem halt meg.
Én tapasztaltam meg először ,milyen ha tényleg szeret valakit, és ennek semmi köze ahhoz amit ők csinálnak! Így a remény se hal meg bennem, pláne, hogy visszahallom...erdekli mindig, hogy miujsag van velem, illetve valamilyen okból kifolyólag nagyon utál a csaj, de a pasi többi exével pedig puszipajtás.
Szerintetek lesz ebből még egy harmadik szerelem is? Létezik a sors? Vagy tényleg magunknak írjuk meg?
Ezelőtt a pasi előtt is volt több mint 1 éves kapcsolatom, de róla letudtam tenni könnyen,viszont most nem! Valami nem engedi!:(
Lassan beleőrülök!
22 N
válasza:tervezett? nincsen
ki szórakozna azzal, hogy sorsokat tervez?
válasza:ebben nem hiszek, szerintem többet látsz benne, mint kéne
Te tudod mit csinálsz, de inkább menjél szórakozni N
válasza: válasza:Szerintem most csak túlságosan egyedül érzed magad és a múltadból kellett valakit elővadászni, aki potenciális partner lehetne. Pont őt találta meg az emlékezeted, mert vele kínlódtál sokáig. Ezután jól bemesélted magadnak, hogy mennyire szereted és kell neked. Ami lehet, hogy igaz is, de egy kapcsolathoz még mindig két fél kell.
Hidd el, ha nektek együtt kell lennetek, akkor együtt lesztek, amikor eljön a ti időtök. Egy perccel sem hamarabb és nem is később. Addig meg kár erőltetni és rágódni rajta.
válasza: válasza: válasza:Nem tudom, hogy mit válaszoljak neked, ezért két szemszögből is leírom.
Az egyik felem azt tanácsolja, hogy ha tényleg ennyire szereted, akkor ne mondj le róla, hanem érdemes lenne most, érett fejjel megpróbálnotok. Pont az ilyen szerelmekért érdemes élni. Legalábbis én erre jutottam.
Mindig is ilyen romantikus felfogású voltam, de sajnos az élet megtanított egy másik fajta szemléletmódra is.
Röviden annyi a történet, hogy szerelmes voltam (vagyok?) egy fiúba. Éveket vártam rá, minden nap gondoltam rá még akkor is, amikor volt olyan időszak, hogy nem is nagyon beszéltünk, és nem velem volt már. Úgy éreztem, hogy végleg megértettem, hogy milyen az igazi szerelem. Minden zene őt juttatta eszembe, még egy regényt is írtam (írok), amit nagyrészt ő ihletett, rajzoltam, kézzel írtam neki leveleket (amiket sosem adtam oda neki), fényképeket csináltam olyan helyszíneken, amiknek jelentőségét csak ő értheti, és közzé tettem, hogy láthassa...stb., reggelig sorolhatnám a nyálas/romantikus/őrült (mindenki döntse el, hogy számára melyik) húzásokat, amik megfordultak a fejemben nap mint nap, vagy amiket akár meg is tettem.
Aztán jött a realitás... Szembesülnöm kellett azzal, hogy ő semmit nem ért meg abból, amit érzek, és semmi sem szent neki, nem értékelte az egészet. Hiába volt ott, hiába lett esélyem nála, jött a felismerés, hogy egyáltalán nem olyan az egész, mint amilyen régen volt, és amilyennek elképzeltem a múlt alapján. Álomvilág volt az egész. Rettenetesen bántott, sokáig képtelen voltam továbblépni, foggal-körömmel küzdöttem érte tovább egészen addig, amíg végleg minden zsigerem elöntötte a csalódottság és a reménytelenség amiatt, hogy egyáltalán nem értékelte, és az egész dolog köztünk csak egy szerencsétlenkedés, nem pedig egy epic láwsztori.
Azért mondtam ezt el neked, hogy valamelyest csökkentsem az esélyét annak, hogy te is így járj. Nálad is fellelhető kicsit a túlzott romantika, az álomvilágba merülés, hiszen már egész filozofikus szintre emelted a témát, idekeverted már a sorsot is, folyamatosan reménykedsz, miközben 1000 apró/nem olyan apró jel van azért az írásodban, ami arra utal, hogy ez a srác felejtős kellene, hogy legyen.
Légy résen, és találd meg az egyensúlyt a romantikus és a realista "feled" között!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!